A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing, Magyarország első számú drift pályája.
Kedden még megúsztuk szárazon, de szerdán már esélyünk sem volt, az eső elérte Nyíregyházát is.
Iskolarendszerű képzéseink a Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola valamint a Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium szervezésében indulnak NAPPALI és ESTI tagozatokon.
Tovább gyengült az euró szerdán, majdnem kétéves mélypontjára gyengült a dollárhoz képest, a forint árfolyama is esett, átmeneti, kis erősödés után délután fél ötkor az euró rövid időre ismét 303 forint fölé emelkedett.
A barátjával való veszekedés után
egy hotel ablakán akart kiugrani a lány, de barátja elkapta az ugrás pillanatában.
Ashley Olsen színésznő, divattervező, producer és író Havaii tengerpartján kapták lencsevégre, amint apró bikiniben gázol a habokba.
Egy kisbusz és egy személygépkocsi ütközött egymással Nyíregyházán.
Irma nevű olvasónk olyat látott, amit nem szeretett volna. Nyíregyházán, a Piros háznál ugyanis egy férfi nyilvánosan elégítette ki magát.
Péntek éjjel kiderül, hogy Szakos Andrea vagy Radics Gigi nyeri a Megasztár 6-ot. A világhírű rapper, Flo Rida lesz a sztárvendég.
Mindannyiunk dolga hitet tenni amellett,
hogy Magyarország minden jóakaratú ember otthona – hangsúlyozta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes.
Nyíregyházán négy helyen építettek ovifoci pályát a gyerkőcöknek, az ünnepélyes átadáson Buzánszky Jenő, a Nemzet Sportolója, az Aranycsapat tagja, valamint az Ovi-Foci Alapítvány alapítója is jelen volt.
A kisfiú nagyapja mellől szökött meg és egyenesen szembe ment a forgalommal biciklijével.
E hét végén az év egyik fénypontja következik Kiss Pál Tamás számára, a GP3 mezőnye ugyanis először látogat el a legendás monte-carlói utcai pályára.
A volt TSZ-elnök és a jelenlegi polgármester finoman szólva sincsenek egy véleményen. “Itt van ez a földhalom, a vasúttól hozták ide, az évek során telement szennyeződéssel, erre itt tárolja az önkormányzat.” Abonyi úr szabálytalan közmunka-foglalkoztatásról és ingatlanvásárlásról is beszél.
Az MSZP szerinte felháborító, hogy a labdarúgó EB élményét is le akarja “nyúlni” a kormány.
A voksokat május 26-ig fogadjuk, ekkor összegezzük, és eredményt hirdetünk. A bírálatot a SZON olvasóira bízzuk, döntsék el: melyik a legszebb, legötletesebb tabló Szabolcs-Szatmár-Beregben!
A délutántól várható viharos széllel és jégesővel kísért heves zivatarok miatt országszerte elsőfokú, azaz citromsárga riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Az ófehértói vezetőség röviden és velősen hozta mindenki tudomására: Lőrincz Sándor marad a posztján. Noha a megyei másodosztályú csapat trénere a Volán-Sényő elleni hazai vereség után megpendítette távozási szándékát, az elöljárók mindezt úgy értelmezték: „Viszlát, a keddi edzésen”.
Harminchárom embert mentettek ki a tűzoltók éjszaka a Dunában rekedt városnéző vízi buszból Budapesten; senki nem sérült meg.
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing, Magyarország első számú drift pályája.
A klasszikus sorok helyett egyes sírokon (főként hírességeként) egészen érdekes, egyedi, néha morbid írások vannak. Ezekből állítottak össze a britek egy toplistát, aminek “győztese” lett: “Mondtam, hogy beteg vagyok”.
Egy darabig biztos nem megy majd be a busz Nyíregyházán a Sátor utcába, a Szabolcs Volán Zrt.-nél legalábbis ez derült ki.
Karon ülő gyerekét játékból moso-
dai gépbe bújtatta az apa. Arra nem számított, hogy az automata az ajtózáródással rögtön elindul…
Viperákkal és vasrudakkal vertek meg Szabadkán magyar fiatalokat – egyikük bordatörést szenvedett.