​Izgalmas véghajrá várható az utolsó fordulóban!​

Képünk egy korábbi versenyről készült.
Képünk egy korábbi versenyről készült. - © Fotó: Mán László
Zárás előtt a 34. Nyírségi Torna nemzetközi sakkverseny.

Az utolsó előtti játéknapon az éllovasok megtartották helyüket mind a négy csoportban, így az utolsó fordulóra maradt a döntés a bajnoki címek sorsáról idén a Nyírségi Tornán.

A legjobbak csoportjában nem hibáztak az élen állók, Leviczky Tibor és Mester Gyula is magabiztosan gyűjtötték be a teljes egységet, így már biztosították maguknak az első két pozíciót. Donka Péter sötéttel magabiztosan tartotta állását Téglás Balázs ellen, így ő is megőrizte kedvező helyét az élmezőnyben. Karsai István győzelmét kell még kiemelni, aki az első táblán játszhat Leviczky ellen.

A B csoportban nem változott az élmezőny eleje, döntetlen lett a Vitai Lengyel rangadó, így maradt a fél pont különbség a két játékos között. Hozzájuk csatlakozott még Bartha Gábor, aki Paszerbovics doktort késztette feladásra világossal, ennek eredményeképp ő is esélyessé vált a B csoport megnyerésére. Az utolsó fordulóban Pozsonyi – Vitai és Molnár GáborBartha Gábor ütközet dönti el a bajnoki cím sorsát.

A C csoportban dr. Blahota István kettős győzelemmel az utolsó forduló eredményétől függetlenül magabiztosan megnyerte a versenyt, és veretlenül gyűjtötte be a bajnoki címet. A balkányi Szokolov Albert 1,5 egységet szerezve fél pont előnnyel tartja 2. pozícióját Vannai László előtt, aki két nyerésének köszönhetően jött fel a 3. helyre. A nagyhalászi fiataloknak Radvánszki Viktornak és Kormány Szabolcsnak lehet még esélye az érmes helyek egyikét megszerezni, ha hibáznak az előttük álló versenyzők.

A gyermek csoportban Hajdu László kettős vereséggel magára húzta a többi vetélytársát, de holtversenyben még mindig az élen áll. Blahota Réka érte utol vetélytársát 8,5 egységgel, így nekik van a legnagyobb esélyük megnyerni a gyerek csoportot. Hárman rendelkeznek 8 ponttal Lippai Tibor, Kormány Gábor és Vas Máté Kende, akik jó hajrával megtréfálhatják az élen állókat.


Állás

A csoport (8 forduló):

1. Leviczky Tibor (Debrecen) 7 pont 2. Mester Gyula (Debrecen) 6,5 pont, 3. Donka Péter (Debrecen) 5,5 pont 4. Gál József (Hajdúböszörmény) 5 pont, 5-6. Téglás Balázs (MTK) és Karsai István (Kiskunfélegyháza) 4,5 pont

B csoport (8 forduló):

1. Vitai Tamás (Piremon SE) 6,5 pont, 2-3. és Lengyel László (Tiszavasvári SE) 5,5 pont és Bartha Gábor (Fehérgyarmat) 6 pont 4-7. dr. Paszerbovics Sándor (Balkányi SE), Molnár Gábor (Szolnok), Pozsonyi István (Piremon SE) és Antal István (Románia) 5,5 pont

C csoport (11 forduló):

1. dr. Blahota István 10 pont 2. Szokolov Albert (Balkány) 8 pont, 3. Vannai László (Dávid SC) 7,5 pont 4-5. Radvánszki Viktor (Nagyhalász) és Kormány Szabolcs (Nagyhalász) 7 pont 6-8. Kun Ferenc Ágoston (Nyíregyházi SISE), Zrinszki Dezső (Dávid SC) és Dán Marcell (Nyíregyházi SISE) 6 pont

D csoport (11 forduló):

1-2. Hajdu László (Magy) Blahota Réka (Nyíregyházi SISE) 8,5 pont 3-5. Lippai Tibor (Tiszavasvári SE), Kormány Gábor (Nagyhalászi SE) és Vas Máté Kende (Nyíregyháza) 8 pont 6-9. Halastyák István (Dávid SC) és Kékesi Balázs (Balkányi SE) Gyöngyi Bálint (Nyíregyházi SISE) és Székely Dániel (Dávid SC) 7,5




Sporthírek






hirdetés