„Bárcsak mindig hétfő lenne!”

By M. Magyar László
Szatke Zoltán
Szatke Zoltán
Nyíregyháza – Szatke Zoltán örül annak, hogy a hétfői számok a focibajnokságok idején négy sportoldallal jelennek meg.

Évtizedeken keresztül mind a mai napig nem csak olvasója, hanem szereplője is lapunknak Szatke Zoltán, a Nyíregyháza Spartacus focicsapatának egykori játékosa, aki napjainkban a Nyírsuli Akadémia egyik csapatának az edzője. Gyermekkorában már a szülői házban is gyakran kézbe vette lapunkat, amikor pedig családot alapított, előfizetője lett a Kelet-Magyarországnak.

– Mivel régóta napi kapcsolatban vagyok a sporttal, így óhatatlanul is szoros munkaviszonyba kerültem az újság valamennyi sportújságírójával, fotóriporterével, így még szorosabban kötődöm a laphoz. Szívesen emlékszem vissza a többi kollégára és a korábbi főszerkesztőkre is, mindenkivel jó kapcsolatban voltam – meséli érdeklődésünkre a szurkolók között mind a mai napig népszerű „Szati”. – Reggel, amikor indulok dolgozni, már a postaládában van az újság, s viszem is magammal a Nyírsuliba.

Talán nem önzőség a részemről, hogy bár megnézem a címlapot, azonban fordítok, s a második füzettel, a sportról szóló cikkekkel kezdem az olvasást. Tetszik, hogy minden sportágról van benne szó, nemcsak a fociról. Igaz, mivel magam is fociztam és most fociedzőként dolgozom, ez a sportág áll hozzám legközelebb, s örülök, hogy a hétfői számok a bajnokságok idején négy sportoldalt is hoznak. Mivel szerte a megyében sok ismerősöm van, az alsóbb osztályok küzdelmei is érdekelnek. Ilyen szempontból bárcsak minden nap hétfő lenne. Jó kapcsolatban vagyok a kézisekkel, a kosarasokkal, a röpisekkel, így az ő eredményeiket, sikereiket is örömmel olvasom.

– Tulajdonképpen a sport mellett minden más érdekel, még a horgászoknak szóló oldalakat is szeretem, mivel én is nagy horgász vagyok. A fiam már szerepelt is a fényképek között egy 9,5 kilogrammos csukával. A horoszkópot is elolvasom, bár nem hiszek benne. Ennek ellenére elrontja a napomat, ha esetleg valami negatívum vonatkozik rám. Természetesen az ország és a nagyvilág politikai eseményei is érdekelnek. Az utca embereinek a válaszát is szívesen elolvasom a körkérdésben, hiszen sok érdekes véleménnyel lehet találkozni. Majdnem kifelejtettem a viccet.

A sportcikkek után mindig a vicc következik. Akik ismernek, jól tudják, szeretek vicceket mesélni, szeretem megnevettetni az embereket. A jegyzeteket is elolvasom, az pedig külön öröm, ha a szerzőjét személyesen is ismerem. Összegzésül azt mondhatom, hogy nekem a lap úgy jó, ahogy van – tette hozzá Szatke Zoltán.








hirdetés