10. helyen végzett a DEAC

10. helyen végzett a DEAC
Labdarúgás – Szombaton délután a 9. helyért játszott a Sümegi RE ellen a DEAC NB I-es felnőtt férfi röplabdacsapata.

Sümegen, az odavágón két játszmát is nyertek az egyetemisták, így Takács Ákossal és a Nagy Mártonnal kiegészülve biztatónak tűntek az esélyek.

Aztán csütörtökön a Nagyvárad elleni edzőmérkőzésen kifordult Leiszt Máté bokája, Hunyadvári Ottó pedig hasfalhúzódás miatt nem állt rendelkezésre.

Ennek ellenére a DEAC erősnek tűnő csapattal állt fel, de a jó napot kifogó Sümeg ezúttal szett-győzelmet se engedélyezett. A vendégeknek a döntő pillanatokban mindig szerencséjük volt, az első két játszmát úgy nyerték a legkisebb különbséggel, hogy a hajdúságiaknak is volt szett-labdájuk a másodikban.

A harmadik játékrészben is vezettek a hazaiak három-négy ponttal, de a vendégek a két nyert szett tudatában egyre vakmerőbben támadtak, míg a DEAC játéka görcsössé vált, amely vereséghez vezetett.

A hajdúságiak a Nyíregyháza kizárása miatt jövőre is az NB I-ben szerepelhetnek.

NB I, férfi felnőtt:

Debreceni EAC – Sümegi RE 0:3 (-23, -24, -20)

DEAC: Barna Bertalan, Nagy Márton, Takács Ákos, Orosz István, Tóth Dániel, Gercsák István. Libero: Balku Bálint. Csere: Magyar Tamás. Edző: Fodor Antal.

 








hirdetés