pucér pacák

2019.12.19. 12:43

(18+) Saját meztelen képeivel zaklathatott egy nőt Gréczy Zsolt

A nőt annyira felzaklatta a kéretlen udvarlás, hogy az összes létező internetes fórumról törölte magát, telefont és albérletet cserélt.

Budapest, 2018. prilis 8. Grczy Zsolt, a Demokratikus Koalci szvivje a prt eredmnyvr rendezvnyn egy fvrosi romkocsmban 2018. prilis 8-n, az orszggylsi kpvisel-vlaszts napjn. MTI Fot: Illys Tibor

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Illyés Tibor

Csütörtök délelőtt újabb levelet küldött az az ismeretlen nő a magyar sajtó több szereplőjének, aki pár napja zaklatással vádolta meg Gréczy Zsoltot. Írásához 29 olyan képet mellékelt, amelyen a Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivője, parlamenti képviselője meztelenül látható – írja az Origo.

A nő szerint Gyurcsány bizalmasa – kéretlenül – a saját nemi szervéről készült, nyugodtan állíthatjuk, szélsőségesen perverz képekkel, fogalmazzunk így, udvarolt neki. A baloldali politikus tegnap az ATV-nek elismerte, valóban ő látható a (tegnapi) felvételeken – ott még csak alsógatyában pózolt – összegzi a lap.

Kedden késő este több újságnak és internetes lapnak is elküldtek egy e-mailt, amelyben egy ismeretlen nő azt állította, hogy 2015 májusa óta zaklatja őt Gréczy Zsolt. Ezt képekkel illusztrálta: írásához négy fotót mellékelt, amiből kettőn a DK frakciószóvivője látható félmeztelenül, és alsónadrágban. Állítása szerint ezeket a hiányos öltözetű felvételeket a baloldali politikus küldte neki udvarlásképpen. Annak ellenére, hogy a nő kérte, hogy ezt fejezze be. Sejteni lehetett, hogy nem áll meg itt a botrány, hiszen az ismeretlen levélíró a történet folytatását ígérte. A történtek ismertetése ott szakadt meg, hogy miután felvették a kapcsolatot, Gréczy üzenetben küldött egy fotót neki, és arról faggatta, hogy szerinte hogyan néz ki, bejön-e neki, és lefeküdne-e vele.

Csütörtök délelőtt befutott a folytatás, a nő ígéretéhez híven újabb levéllel jelentkezett. Egy dolog már most bizton állítható: média- és politikatörténeti botránnyal van dolgunk. Ugyanis a terjedelmes levélhez huszonkilenc olyan képet mellékeltek, amelyen a DK-s politikus pornográf helyzetben, meztelenül látható – részletezi az Origo.

A levélíró azt állítja, kérése ellenére Gyurcsány bizalmasa a nemi szervéről készült képekkel zaklatta.

A fotókat a Vadhajtások-portál közölte le, amelyeket mi a képek szélsőséges perverzitása miatt nem hozunk nyilvánosságra.

A történet folytatásaként a hölgy azt írta, miután Gréczy képekkel bombázta, jelezte, hogy számára ez nem normális, és ezért törölte Facebook-ismerősei közül.

Állítása szerint hiába kérte az ellenkezőjére, a baloldali politikus minden nap küldött neki képet magáról

„különböző testhelyzetekben, főleg a nemi szervéről”,

azzal a kommentárral, hogy most rá gondolt, és azt kapná tőle.

„Gusztustalan volt. Végül teljesen letiltottam”

- kommentálta a lapnak öt évvel a történtek után.

Csakhogy Gréczy nem adta fel, és megszerezte az e-mail címes elérhetőségét, ahol továbbra is olyan üzenetekkel zaklatta, hogy „vele csak jól járhat, és higgye el, vele a szex kiváló lesz”.

A nőt annyira felzaklatta a kéretlen udvarlás, hogy az összes létező internetes fórumról törölte magát, telefont és albérletet cserélt.

„Menekülni akartam a helyzet elől, hogy minden nap kapok egy számomra ismeretlen, de nagyhírű politikustól egy fotót, ahol az ő pénisze látható, és azt mondja, hogy most rám élvezett el”

- magyarázta.

Hozzátette, félt a rendőrséghez fordulni, és csak két barátnőjének mesélte el Gréczy vehemens közeledését.

Az Origo azt írja, hogy Gréczy olyan perverz képeket is csinált magáról, amelyek a nő fenti állítását meglehetősen pontosan és alaposan igazolják. A nő azt írja,

öt év kellett ahhoz, hogy le tudja zárni magában a történetet.

Sorstársainak a következő mondatokkal kíván tanácsot adni a nő:

„Minden sorstársamnak juttassák el, mert csak ez segíthet rajtunk nőkön, akik áldozatok vagyunk ebben a férfiak által még uralt, beteg világban! Tudja meg mindenki, hogy van kiút, le lehet vakarni az ilyen zaklatót, nem csak csendben tűrni, és bízni abban, hogy majd abbahagyja. Nem rettegni, hogy mikor fog ismét küldeni.”

L. Simon László, a Fidesz országgyűlési képviselője a Hír TV-ben arról beszélt, hogy Gréczy Zsolt olyan politikus, aki valamiféle erkölcsi magasságról oktatgatta képviselőtársait az országgyűlés kulturális bizottságában – emlékeztet az Origo.

Az ügy emiatt érdekes és fontos igazán, a balliberális politikus példátlan képmutatásáról – bár tegyük hozzá, ilyen fotókkal nőket zaklatni társadalmi státusztól vagy foglalkozástól függetlenül is erősen kifogásolható, akár jogi értelemben is. Gréczy Zsolt tehát erkölcsösségről prédikál rendszeresen, miközben nőket zaklat, akár üzenetekkel, akár zavarba ejtően beteges pornóképekkel.

Borítókép: Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivőjeként a párt eredményváró rendezvényén egy fővárosi romkocsmában 2018. április 8-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában