Sport

2013.10.04. 18:54

Különös bajnokság különös rajtja

Nyíregyháza - A Marso-NYKK szombaton Pakson kezd, a csapat kerete csak nehezen áll(t) össze.

Nyíregyháza - A Marso-NYKK szombaton Pakson kezd, a csapat kerete csak nehezen áll(t) össze.

„Míg Romániában járva azt tapasztaltuk, hogy a csapatok keretei már augusztus elejétől véglegesnek mondhatók, addig a legjobb magyar csapatok is általában csak szeptembertől szólítják soraikba légiósait” – vázolta a helyzetet a szombaton Pakson pályára lépő Marso-NYKK szakmai igazgatója, Horváth Imre, aki azt is jelezte, csapatánál még ennyire sem nevezhető ideálisnak a helyzet.

– A korábban megszokotthoz képest sem nevezhető optimálisnak a mögöttünk hagyott felkészülés, különböző okok miatt megcsúsztunk a légiósok kiválasztásával – folytatta a nyíregyházi szakvezető. – Különös bajnokság elé nézünk, az egyik érdekességet az adja, hogy a bujtosi csarnok felújítása miatt az első hét mérkőzésünket idegenben játsszuk. Ennek lehet pozitív és negatív hatása egyaránt. Pozitív, hogy lesznek olyan meccseink, főleg az elején, amikor nem mi tűnünk esélyesnek, és ezeket a fellépéseket felhasználhatjuk a csapatépítésre, tehát időben utolérhetjük magunkat. Ugyanakkor idegenben is muszáj nyernünk egyet-kettőt, a negatívum pedig az lehet, hogy ha amennyiben ezek nem jönnek össze, akkor nemcsak az önbizalmunk épül le, hanem az azt követő hazai találkozókra győzelmi kényszer alá kerülhet a csapat.

– Az első három fordulóban olyan gárdákkal találkozunk, amelyek kilépnek a nemzetközi porondra, előrébb tartanak a csapatépítésben, tehát finoman szólva sem mi vagyunk az esélyesek – váltott témát Horváth Imre. – Így lesz ez Pakson is, ahol hagyományosan minimum a négy közé jutás, de inkább a döntő a cél. Ugyan a Paks kerete sem tekinthető véglegesnek, de a válogatott szintű magyar játékosok, a tavalyi bajnoktól megszerzett edző, Dzunics Braniszlav és a korábban már bizonyított légiósok garantálják, hogy erős riválissal találkozunk. Nincs olyan sportoló vagy edző, aki ne reménykedne a győzelemben, de tisztában kell lenni a realitással is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!