15 éves fiú rámolt ki egy timári házat – Vádemelést javasolnak ellene

Akt.:
15 éves fiú rámolt ki egy timári házat – Vádemelést javasolnak ellene
© Fotók: police.hu
Timár – A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Rakamazi Rendőrőrsére érkezett bejelentés 2018. április 6-án, mely szerint ismeretlen tettes bemászott egy tímári családi ház ablakán és onnan több százezer forint készpénzt és arany ékszereket tulajdonított el.

A rendőrök haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést, aminek eredményeképpen rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt. A 15 éves tímári fiút a rendőrőrsre előállították, ahol lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. Vallomásában a bűncselekmény elkövetését beismerte, valamint további hat korábban elkövetett bűncselekményekről is beszámolt a rendőröknek. A gyanúsított a helyszíni kihallgatás során a rendőröknek megmutatta a rejtekhelyet, ahová az eltulajdonított értékeket vitte. Ott az arany ékszerek egy részét a rendőrök lefoglalták, a hiányzókat a gyanúsított zálogházba adta. A 15 éves fiú elfogását megelőzően az eltulajdonított készpénz jelentősebb részét már elköltötte, a rendőrök néhány tízezer forintot foglaltak le tőle. A gyanúsított az eljárás során szabadlábon védekezhetett.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Rakamazi Rendőrőrse a nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság –


Fotó: police.hu
Timár - A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Rakamazi Rendőrőrsére érkezett bejelentés 2018. április 6-án, mely szerint ismeretlen tettes bemászott egy tímári családi ház ablakán és onnan több százezer forint készpénzt és arany ékszereket tulajdonított el. A rendőrök haladéktalanul megkezdték az adatgyűj...








hirdetés