1840: megszűnt a tiltó rendelet

Nyíregyháza közgyűlése már 1843-ban döntött arról, hogy az erdő nyugati részén lévő területet átengedi a zsidóknak temető céljára
Nyíregyháza közgyűlése már 1843-ban döntött arról, hogy az erdő nyugati részén lévő területet átengedi a zsidóknak temető céljára - © Fotó: M. Magyar László
Nyíregyháza – Onnantól kezdve rohamosan nőtt a nyíregyházi zsidó lakosok száma.

A Helytörténeti esték című sorozatban Nyíregyháza és megyénk zsidó emlékeiről tartott előadást a napokban a megyei könyvtárban Somos Péter, a Nyíregyházi Zsidó Hitközség hitéleti vezetője. Mivel a zsidóság története nem annyira közismert, kérésünkre lapunkkal is megosztotta az elhangzottakat. Sorozatunkban szó lesz a zsidóság múltjáról, a zsidók tárgyi emlékeiről és szellemi értékeiről.

Pecsétnyomó Rakamazról

– A nyíregyházi zsidóság története 1840-ben kezdődik. Addig volt érvényben ugyanis az a szerződés, amelyet 1753-ban gróf Károlyi Ferenc kötött evangélikus vallású szlovák telepesekkel, és amelynek egyik pontja megtiltotta görögök és zsidók letelepedését Nyíregyházán – olvasható mindez dr. Riczu Zoltán Zsidó emlékek és épületek Nyíregyházán című, 1992-ben megjelent könyvében. Ez az a könyv, ami kötelező olvasmány azok számára, akik a nyíregyházi zsidóság történetével szeretnének foglalkozni – mondta Somos Péter. – A megye területén letelepedett zsidókról az első források a törökök kiűzése utáni időkből valók. A legrégibb tárgyi emlék, a rakamazi pecsétnyomó koráról Jósa András és Vámbéry Ármin egymástól eltérően nyilatkoztak. Annyi bizonyos, hogy 1698-ban Szatmár megyében hat árendás családot írtak össze.

Rituális fürdő és imaház

– Az 1840-es 29. törvénycikk aztán lehetővé tette, hogy a Magyarországon született vagy törvényes letelepedésre itt engedélyt kapott zsidók szabadon élhessenek országszerte, kivéve a bányavárosokat, bár szigorú követelményeket állítottak a beköltözők elé. Ettől kezdve aztán már rohamosan nőtt a nyíregyházi zsidó lakosok száma: 1880-ban több mint 2 ezer, 1900-ban több mint 3 ezer, 1930-ban pedig több mint 5 ezer zsidó lakosa volt az akkor mintegy 53.500 fős városnak. Ez volt a csúcs. Három évvel betelepedésük után a zsidók temetőt igényeltek a várostól, 1862-ben rituális fürdőt építettek, három évvel később imaházat, 1868-ban pedig már iskolát is nyitottak.

Egység helyett szakadás

– Ugyanebben az évben, vagyis 1868-ban következett be a zsidóságon belüli szakadás, mégpedig azon az országos kongresszuson, amelynek összehívását báró Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter azért kezdeményezte, hogy egységes zsidó vezetést hozzanak létre – folytatta Somos Péter. – A terv már röviddel a kongresszus kezdete után meghiúsult, mivel az ortodoxok elhagyták a tanácstermet. A végül mégis megalakult csúcsszervezet a neológ, más néven kongresszusi zsidóságot képviselte. Néhány évvel később az ortodoxok is létrehozták a maguk vezetőségét. A vidéki hitközségek egy része – főleg az ország keleti részében – nem csatlakozott egyik nagy szervezethez sem. Ehelyett létrehozták a status quo ante irányzatot, amely a szakadást megelőző állapotot kívánta fenntartani.

KM-MML








hirdetés