1916 húsvétja – a fronton

Akt.:
Kozáktánc a nyíregyházi huszárezred állásaiban
Kozáktánc a nyíregyházi huszárezred állásaiban
Nyíregyháza – Az ünnep tisztelete és varázsa rövid időre barátokká szelídítette a háborús ellenségeket.

A nyíregyházi huszártiszt, Máriássy László főhadnagy így számolt be 1916 húsvétjáról a háborús naplójában: „Húsvét tiszteletére egy pár muszka is átsétált a szomszédos 9. ezredhez, ahol jól tartották, aztán szabadon engedték őket. Mi pedig egy szalonnával, kenyérrel és borral telt kosarat tettünk ki a muszka állás elé. Viszonzásul a muszkák tábori őrsünk elé kosarat tettek, amiben kalács, sonka és báránycomb volt.”

Koccintgattak, jót mulattak

„Április 25.: Ötkor feküdtem le. Tíz óra tájt éppen öltözködtem, mikor embereim azzal rohantak be, hogy »Itt vannak a muszkák!« Kiugrom, hát tényleg egy szép példány torzonborz, kaftános törzskapitányt, egy főhadnagyot, egy hadnagyot, meg 16 kitüntetésekkel teleaggatott kaukázusi kozák altisztet láttam.

A törzskapitány bozontos cserkesz süveget és világos­szürke cserkesz burnuszt viselt, övébe pedig hosszú handzsár volt tűzve. A másik két tiszten táborizöld ruha, tányérsapka, kard és pisztoly volt. Nagy volt a barátkozás. Koccintgattunk, kölcsönösen autogramot cseréltünk és fényképfelvételeket is csináltunk. Holnap tízóraira meghívtak, és megígértették, hogy kapnak a fényképekből.

Az altisztek ezalatt kint, egy hosszú asztal mellett barátkoztak a mieinkkel, szalonnát, kolbászt ettek, és alaposan belenéztek a rumos korsók fenekére. Azután ordítozva ölelgették a mieinket. Majd ezüstveretű handzsárjaikat kirántva eltáncolták a kaukázusi fegyvertáncot.

Egy közülük pikulával adta meg a taktust, mire a többi széttárt karokkal táncolta körül a földbe szúrt handzsárokat, majd a pikula gyorsabb ütemére felkapták handzsárjaikat, és azzal hadonászva vad ugrándozást vittek véghez.

Igazán nagyon érdekes, festői kép volt ezeket a vad kaukázusiakat így látni! A fekete prémsüveges altisztek olyan jól érezték magukat, hogy el sem akartak menni. Bekötött szemmel vezettük át őket állásainkon. Mikor tábori őrs vonalunkon áttérve leszedtük a kendőt szemükről, újra megígértették, hogy kapnak a fotográfiákból. Érdekes kép volt látható a tábori őrsről is.

A szemben lévő erdő széle tele volt az 1. kaukázusi kozák ezred feketekucsmás, kíváncsi kozákjaival, a két vonal között pedig a legnagyobb egyetértésben falatozott egy kosárból egy huszár meg egy kozák. Este egy had­osztályparancs betiltotta a barátkozást.”

Bene János múzeumigazgató

Az ünnep elmúlt, a háború folytatódott

„Másnap négyen mégis átmentek a muszkákhoz és átvitték fényképfelvételeimet. Tótfalvát 10–12-ig erős tüzérségi tűzzel árasztotta el az ellenség. A Berezánáról és a Szaliesokról olyan sűrű kereszttüzet adtak ránk, hogy századomat kénytelen voltam a futóárkokba bújtatni. Már tegnapi látogatóinkat kezdtem szidni, hogy talán az ő bemondásukra lő ilyen pontosan a muszka. Az átmentek délután elmesélték, milyen szívesen fogadta reggeli látogatásukat a muszka.

Az egyik altiszt amint egyik altisztünkben tegnapi cimboráját felismerte, mindjárt a nyakába borult. Javában folyt a mulatság, amikor a mi tüzéreink három srapnelt eresztettek közéjük. Erre az oroszok barátságosan hazakísérték a mieinket, és voltak annyira gavallérok, hogy csak miután azok már állásunkba értek, kezdték meg az erős ágyúzást.”

Az ünnep azonban elmúlt, s a nagy háború még két évig tartott, mindkét oldalon ezrek és ezrek életét követelve.

-KM-








hirdetés