Át a túlsó partra

Aki megszületett, már halálra van ítélve. – írja olvasónk.

Igaz, nem azonnal, de a bizonyosság tagadhatatlan. Isteni ajándék, hogy a drága gyermek, gyermekek megszületésekor nem jut: a szülők, nagyszülők, rokonok, barátok eszébe, hiszen az ember életre született!

Igen, teljesen azonosulok ezen megcáfolhatatlan tézissel. Azonban az is bizonyos, hogy az ember élete egy híd. Kinek rövidebb, kinek hosszabb. Kinek stabil építmény: gondosan megtervezve, szépen feldíszítve, tele pihenő és örömöket nyújtó helyekkel. Kinek csupán egy rövid, ingatag kötélhíd, tele veszéllyel, kitéve a szelek, viharok martalékának. Igen, ez a híd maga az élet.

A földi élet – legyen akár a végső határa is – a lélek örökkévalóságához képest csak egy rövid szakasza. Megnyugtató lehet azoknak az embertársaimnak, akik behunyt szemmel is képesek látni. Látják a hídon a pislákoló kis mécseseket, felismerik a vezérlő fáklyákat és van céljuk, eltökéltségük, bátorságuk végighaladni a hídon, ha még nehéz is.

Miért nem kell félni? Amikor megérkezünk a végére, a túlsó partra: Felragyog és átölel bennünket a csodálatos fény.

– Vengrinyák János, Sóstóhegy –








hirdetés