NRK
A szokatlan, délelőtti kezdés alighanem álmosítóan hatott a Kőhalmi-gárda tagjaira, akikkel az exnyíregyházi Miklai babrált ki az első játszmában. Az immár a Vasasban villogó titán nyitásait sorozatban „nyelte le” a nyírségi együttes, amely nem tudta elkapni a fonalat.
Noha a második szett derekán Kőhalmi mester egy ízben a kispadról is elmenekült annak érdekében, hogy Katona Brigitta átsimogassa a labdát a fővárosiak térfelére – eme áldozatos megmozdulás sem segített. Rövid időre ugyan fellángoltak Erdősnéék, a folytatásban elkövetett sorozatos bakik azonban megpecsételték sorsukat. Miként a zárószakaszban sem sikerült újítani, a hitehagyott NRK csak kozmetikázni tudott a különbségen, ami így sem volt kicsi…
A Vasas végzett tehát a harmadik, a Nyíregyháza a negyedik helyen fejezte be a debreceni kupafellépést.
Magyar Kupa: női, a 3,. helyért
Vasas–NRK-Nyíregyháza 3:0 (13, 19, 15)
Debrecen, Főnix-csarnok, 100 néző, v.: Csikós, Nagy.
Vasas: Miklai 14, Milovits 8, Nagy E. 6, Dékány 12, Takács Zs. 6, Borsos 6. Csere: Vatai (liberó), Oláh V., Horváth G., Lévai V. 2., Lakatos E., Lutter L. Edző: Jókay Zoltán.
NRK: Erdős Zs., Ilyés B. 6, Katona 9, Roma F. 2, Poór A. 3, Erdősné 6. Csere: Petróczi (liberó), Sitku, Janetka, Dávida. Edző: Kőhalmi Richárd.
Az eredmény alakulása, 1. játszma (25 perc): 10:0, 18:3, 20:11. 2. játszma (24): 1:3, 5:4, 6:7, 10:9, 15.11, 22:14. 3. játszma (24): 3:1, 8:4, 16:5, 20:7.
Ász: 9–1. Rossz nyitás: 10–7.
Mesterszemmel
Jókay Zoltán: – Élveztük a játékot, mindenki lehetőséget kapott. Túlléptünk az elbukott elődöntő okozta bánaton.
Kőhalmi Richárd: – Gratulálok a harmadik hely megszerzéséhez a Vasasnak!
- Koncz Tibor -