198 fős parlamentet tervez a Fidesz

198 fős parlament létrehozásáról nyújt be vitaindítónak szánt törvényjavaslatot hétfőn a Fidesz-KDNP.

Ez hangzott el az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén. Répássy Róbert hangsúlyozta: előbb tárgyalni szeretnének az ellenzéki pártokkal és 2011 végéig nem szavaznak a javaslatról.


A benyújtott választójogi törvénymódosítás szerint 198 országgyűlési képviselő lenne a kedvezményes kisebbségi mandátumok nélkül. Ebből 90-et egyéni választókerületben, 78-at országos listáról és 30-at pedig az egyéni választókerületben mandátumot nem eredményező töredékszavazatok alapján nyerhetnének el politikusok.

A módosítás értelmében tehát megszűnnének a fővárosi és a területi listák. A jelöltállításhoz továbbra is 750 kopogtatócédulára lenne szükség, és országos listát az a párt állíthatna, amely legalább 23 egyéni választókerületben állít jelöltet. További változás, hogy az első fordulóban elég lenne relatív többséget szerezni a választók legalább 50 százalékos részvétele mellett, tehát legfeljebb alacsony részvétel esetén lenne második forduló.

Az így elnyert 198 képviselőhöz csatlakozna legfeljebb 13 elnyerhető kisebbségi mandátum. A kisebbségi jelölő szervezetek kedvezményesen állíthatnának országos listát, rájuk az úgynevezett 5 százalékos küszöb sem vonatkozna és első mandátumuk megszerzéséhez elég lenne a töredékszavazatoknál számított egy mandátumhoz szükséges szavazatszám egyharmada is. A kisebbségi szervezetek tehát a pártok országos listáival egy szavazólapon szerepelnének, így aki rájuk szavaz, az listán nem szavazhatna pártokra.

Répássy Róbert (Fidesz) az egyik előterjesztő újságíróknak elmondta: az alkotmányügyi bizottságon belül egy országgyűlési határozattal létrehoznának egy paritásos – vagyis egyenlő számú kormánypárti és ellenzéki képviselővel felálló – albizottságot, amely legkésőbb 2011 június 30-ig elkészítene egy törvényjavaslatot az országgyűlési képviselők választásáról. Répássy leszögezte: a most benyújtott kormánypárti javaslat csak egy vitaindító és csak akkor szavaznak róla a parlamentben, ha az albizottságban a pártok nem jutnak megegyezésre.

– Független Hírügynökség –








hirdetés