20 éves a Rákóczi Kovács Gusztáv Hagyományőrző Együttes

20 éves a Rákóczi Kovács Gusztáv Hagyományőrző Együttes
20 éves a Rákóczi Kovács Gusztáv Hagyományőrző Együttes - © Fotó: a szerző
Nagyecsed – Megalakulásának 20 éves évfordulóját ünnepelte Nagyecseden a Rákóczi Kovács Gusztáv Hagyományőrző Együttes.

Az együttes tagja a Muharay Elemér Népművészeti Szövetségnek, ezáltal a szövetség alá tartozó tánccsoportok is tiszteletüket tették a rendezvényen. A megyéből Nagykálló és Dombrád valamint Jászberény és Veresegyház hagyományőrző együttesei is műsorral kedveskedtek a megjelenteknek. A nap folyamán közreműködtek még a Kraszna Menti Citerazenekar és a Lápi Betyárok. Az együttes a 20 év alatt több díjat is bezsebelt. A mai napon Nagyecsed Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a „Rákóczi” Kovács Gusztáv Hagyományőrző Együttes részére az elmúlt 20 év során a hagyományőrzés, a helyi néptánc-kultúra ápolása terén végzett tevékenység elismeréseként „Nagyecsedért” kitüntető címet adományozott. Valamint Elismerő oklevéllel és ezüstérmével jutalmazta az önkormányzat Tóth Miklós együttes vezetőt a Nagyecsed hagyományának megőrzéséért és továbbadásáért a „Rákóczi” Kovács Gusztáv Hagyományőrző Együttesben végzett kimagasló munkájáért. A kitüntetést Nagyecsed Város polgármestere Kovács Lajos adta át. A megnyitón beszédet mondott még Héra Éva a Muharay Elemér Népművészeti szövetség elnöke, valamint Andóné Kujbus Nóra az együttes művészeti vezetője. Az egész napos rendezvényen a Bakator zenekar húzta a talpalávalót.

– Tóth Tamás Gergő –








hirdetés