2075-be utazott a nyíregyházi állatorvos

Akt.:
2075-be utazott a nyíregyházi állatorvos
Nyíregyháza – A jövőbe, egészen pontosan 2075-be utazott nemrég a Nyíregyházi Állatpark egyik állatorvosa, s miután épségben visszatért, túratársával készséggel meséltek tapasztalataikról. Dr. Biácsi Alexandra nem véletlenül lehet ismerős olvasóinknak: egész falkányi újszülött állatot mutatott már be kameráink előtt.

Az egzotikus állatok doktora ezúttal egzotikus helyen töltötte szabadságát, az élményeiről pedig útitársával, Laczkó Zsolt Egonnal az állatpark konferenciatermében tartottak élménybeszámolót.

Az első kérdésre – hogyan született meg a Himalája-túra ötlete – Egon válaszolt: – Mongóliába készültem, Nepál mellett az időpont miatt döntöttem, s az is közrejátszott, hogy Kijevig olcsó a vonatjegy, onnan pedig nagyon kedvező áron repülhettünk tovább.

Egon invitálására csatlakozott a csoporthoz Szandi doktornő – így ismerik a legtöbben –, aki bevallotta: nem tudta pontosan, hogy mire vállalkozik, mégsem kérette magát. Már az odaút is kalandos volt: repülőjáratuk nagy ívben kerülte ki az ukrán háborús övezetet, tátották a szájukat a dubaji átszállásnál, az emírség fővárosa ugyanis európai szemmel lenyűgöző és futurisztikus, hazafelé viszont, a nepáli élmények után szinte pillantásra sem méltatták. Az érkezésüket Katmanduba egy repülőbaleset késleltette. Mint kiderült, az ilyesmi ott szinte mindennapos.

Bazár és piac keveréke

– Egy másik világba csöppentünk Nepálban, ahol az időszámítás is más: már 2075-öt írnak. Tumultus, káosz és hangzavar fogadott, hajnali ötkor már tömegek keringenek imát mormolva az aranyozott tetejű buddhista templomok, a sztúpák körül. Aszfaltút nincs, az iszonyú por miatt sokan maszkot viselnek. Mindenhol üzletek, varrodák, árusok vannak, a főváros egy bazár és egy piac keverékére emlékeztet. Teljesen ismeretlen gyümölcsöket, fűszereket árulnak, és halat füstölt, szárított, nyers formában. Nyugta és mérleg nincs, alkudni pedig kötelező. Elmondhatom, hogy eddig sosem ettem igazi banánt, mangót és bambuszt, mert ezeknek teljesen más ízük van, mint az itthon kaphatóknak. Nagyon fűszeresen főznek, ami az európai gyomrot megterheli, de jó a fertőzések ellen – idézte fel az első napok benyomásait a doktornő, aki az állatokról sem feledkezett meg. Mint mondta, az utcákon életközösséget alkotnak a kutyák, a rhesusmajmok és – a hindu vallásúak miatt – a szent tehenek.

dscf3189a

Intim szféra nem létezik

– Nepál szegény és elszigetelt ország, az 1960-as évekig nem engedtek be külföldit. Nemrég kikiáltották a köztársaságot, talán ezért nem állították helyre a négy éve földrengésben félig összeomlott királyi palotát. A ruháktól a kamionokig minden színes. A nepáliak megtiszteltetésnek veszik, ha fotózzák őket, nagyon közvetlenek, arrafelé nem is létezik intim szféra. Az idegent is barátként kezelik, még a botjukat is eldobják, hogy a megfelelő tisztelettel köszönhessenek. A köszöntésnek – „namaste” – egyébként legalább tizenöt árnyalata, bonyolult szimbólumrendszere van, ezzel és a köszönömmel – „danevat” – mindent el tudtunk intézni a háromhetes utazás alatt. A közbiztonság tökéletes, s hogy ez egy „rendes” ország, abból is látszik, hogy a bankjegyeiken nem emberek, hanem állatok vannak.

– Az országban nincsenek temetők. Hogy mi a halottak sorsa, azt az 1600 éve épült Pashupatinath templomnál láthattuk: a folyóban lemossák a testeket, majd máglyára kerülnek, végül a hamvakat a vízbe szórják. Arat a hastífusz és a lepra, az átlagéletkor mindössze 45 év, ezért folyamatosan égnek halotti máglyák, füstbe burkolva a környéket.

dscf4835

Mobil víztisztító és energiaforrás

Mindez csak ráhangolódás volt a gyalogtúra előtt, amelyet a két magyar ukránok, oroszok, svédek és olaszok társaságában tett meg, egy tatár nő vezetésével. Indulás előtt megkapták a láma áldását, és bepillanthattak a tibeti orvoslásba is: megvizsgálták őket – kizárólag pulzus alapján – és gyógynövénytablettát kaptak a magashegyi betegség ellen. Szükségük is volt rá, mert bár meg sem közelítették a Mount Everest-támadások alaptáborát, 3800 méteren is érezhető az alacsony légnyomás és az oxigénhiány. A fővárostól busszal, majd terepjáróval utaztak túrájuk kezdőpontjára, a Himalája lábához – átlagban egy kerékpáros sebességével.

– Az országot völgyek szabdalják – függőhidakon lehet átkelni a folyók fölött, hegyek között –, mindegyikben külön közösség él, még a nyelvük sem egyforma – kezdett a vidéki élmények felelevenítésébe Egon. – Vízszintes terep alig akad, ezért a teraszos földművelés dívik, s mivel a disznók nem szeretik a lejtőket, az ólak is bambuszlábakon állnak. Villany nincs, bár az utóbbi időben terjednek a napelemek és a LED-világítás. Az egyik éjszakai pihenőhelyünkön egy fiú jelent meg egy napelemmel a hátán, amit két órán át használhattunk, majd ment tovább.

– Naponta 15–20 kilométeres távolságokat és ezzel összemérhető szintkülönbségeket küzdöttünk le. A túra legfőbb nehézsége a folyamatos fel-le mászás volt: az alsóbb régiókban 30 Celsius-fok körüli a hőmérséklet, nagy a páratartalom, fent pedig a hideggel és az oxigénhiánnyal kellett megküzdenünk. A szépségét ugyanez adta: a csúcstámadók nem látják a dzsungelt, az elefántoktól, orrszarvúktól, tigrisektől hemzsegő rezervátumokat – vette át a szót a doktornő.

– A serpák a Himalája-expedíciók nélkülözhetetlen segítői, és mi sem jutottunk volna semmire nélkülük. Ötvenkilós csomagokkal a fejükön jöttek, volt, aki papucsban és egy szál pulóverrel indult el a hegyek közé két hétre. Megtervezték az útvonalat, figyelték az időjárást, gondoskodtak a víztisztítóról, a táborépítésről és -bontásról, főztek nekünk – szigorúan húsmentesen, hogy elkerüljük az izomlázat. Egyikük majd’ hanyatt esett, úgy nevetett a Kékesen – ez persze nem csoda, arrafelé az 5000 méter alatti hegyeket el sem nevezik, annyi van belőlük.

Luxuscikk a papír

– Az első napon egy folyó mellett vertük fel a sátrakat, akkor még nem tudtuk, hogy a hideg víz mekkora luxus – később két–három naponta tudtunk fürdeni. A WC-papír is luxuscikknek számít: nagyon drága, és még egy okostelefonhoz is sokkal könnyebb hozzájutni.

– Arrafelé természetes, hogy idegenekhez térünk be aludni, főzni, s a családfő az istállóban alszik, hogy húsz ismeretlen elférjen az otthonában. A házak kivétel nélkül füstösek, kéményeket ugyanis nem építenek, de aludtunk ablak nélküli szállodában is 2000 méteres magasságban.

– Az időnek nem sok jelentősége volt: a Nappal keltünk, a Holddal tértünk nyugovóra, az út közepére el is veszítettük az időérzékünket. Az amarillisz és a kurkuma ott csupán útszéli gaz, egész rododendronerdők vannak 1500 méteres magasságtól. A bivalyok, a jakok és a kecskék a leggyakoribb háziállatok, a legeltetésük pedig a gyerekek dolga.

– A túra csúcspontja és egyben célja a Salpa Pokhari nevű szent tó volt, ahol részt vettünk egy ünnepségen, a jakhrin. Az év első teliholdját ünnepeltük; sámánok táncoltak és doboltak, kürttel kértek a hegyek szellemeitől válaszokat. Levélből hajtogatott, füstölő csónakjaink beúsztak kívánságainkkal a tó közepe felé – mesélte Egon.

– Annyi csodálatos élmény ért minket, egy könyvre lenne szükség, hogy mindent elmeséljünk. Bár ottani viszonylatban csak a hegyek lábát érintettük, havat nem is láttunk, némi edzettségre szükség van egy efféle túrához, a kiváló immunrendszerről nem is beszélve. A mi csoportunkban is előfordult rovarcsípés okozta láz, de még tüdőgyulladás is, ettől eltekintve azt ajánlom, aki teheti, látogasson el Nepálba, hiszen rendkívül sokat tanulhatunk az ottani életet látva.

– A hegy csendessége megérinti az embert, és azt hiszem, mindketten elmondhatjuk, hogy valami megváltozott bennünk, mire az itthoni levegő járta át újra a tüdőnket – zárta a vetített képes úti beszámolót dr. ­Biácsi Alexandra.

Internet van, víz nincs Katmanduban

– Nagy a szárazság, ráadásul a földrengés után nem állították helyre a vízhálózatot, az otthonokban nincs ivóvíz. A kutaknál sor áll, ám ezt a feladatot a lakosság a kannákra bízza, ők pedig üldögélnek, amíg az edényük sorra nem kerül – erről Egon beszélt, miként a közlekedési helyzetről is.

– Még a településeket is alig tartják nyilván. Igazi úthálózat nincs – főként a folyók mentén lehet közlekedni észak-déli irányban –, mindössze egy kelet-nyugati irányú aszfaltút szeli át az országot a Himalájától délre. Ha a dupla buszkerék fele a szakadék fölé lóg, az teljesen normális. Nincs sem menetrend, sem megálló, valamikor jön a busz, amit valahol leintesz. A nepáli nyelv nem csak érthetetlen, olvashatatlan is, az egyetlen támpont a kalauz kiabálása. Az országban elméletileg bal oldali a közlekedés, gyakorlatilag pedig kaotikus. Semmilyen szabály nincs, de baleset és káromkodás sem.

– A hibás kábeleket arrafelé nem szokás kijavítani, egyszerűen kihúznak egy újat, a pókhálószerű vezetékdzsungelen majmok ugrálnak a város központjában, a telekommunikáció mégis gyakran jobb, mint Magyarországon.

HP








hirdetés