Programajánló Szabolcs-Szatmár-Bereg megye – Vasárnap
március 15-én az egész megyében
színes programokkal várják a
látogatókat. De szombaton sem maradunk
programok nélkül!
Március
14
Csarodán közös
megemlékezést
tartanak Tákossal. 18.15-kor
fáklyás felvonulás az
iskolától a faluházig, majd 19
órától ünnepi műsor a
Csaronda férfikórus, a
tákosi Napsugár Nyugdíjas
Klub és a csarodai faluház
énekegyüttese és női kara
közreműködésével.
Ibrányban 17.30-kor
emlékezés, koszorúzás a
református templomkertben, a jelenlevőket
Vass László
köszönti. 18 órakor városi
ünnepség a Kossuth szobornál.
Ünnepi beszédet mond Bakti
László, a Rétközi
Ifjúsági és Kulturális
Egyesület elnöke. Az ünnepi
műsorban közreműködnek a
Móricz Zsigmond Gimnázium,
Szakközépiskola, Szakiskola és
kollégium tanulói.
Kemecsén 11 órakor a
Kegyeleti Parkban koszorúzás katonai
tiszteletadással Répásy
Mihály honvédtábornok
és az 1848 -49-es forradalom és
szabadságharc kemecsei hőseinek
emlékművénél.
Emlékbeszédet mond Seszták
Oszkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg
Megyei Közgyűlés elnöke. 9.30-kor
a Kossuth szobornál zenés irodalmi
összeállítás,
közreműködnek az általános
iskola tanulói. Virágok
elhelyezése, közös
emlékséta a kegyeleti Parkba. 11
órakor „1848! Te Csillag”.
Nyírbátorban 16
órakor a Kulturális központ
előtti téren ünnepi beszédet
mond Balla Jánosné
polgármester, beszédet mond Veres
János pénzügyminiszter. A
Magyar Ének című
emlékműsort bemutatja a talán
Teátrum, közreműködik s
körösfői Rákóczi
Kulturegylet tánccsoportja.
Nyíregyházán 15.30-kor
oszorúzás az 1848-as sírkertben,
majd Irányi Dániel
emléktáblájánál, 17
órától a Petőfi téren
megemlékezés és
koszorúzás, közreműködnek
a Zrínyi Ilonma gimnázium diákjai.
18 órától Fáklyás
felvonulás a Petőfi tértől a
Kossuth térig a Jobbik
Magyarországért Mozgalom
szervezésében.
Rakamazon 15 órakor
a Kossuth parkban a köszöntő
után ünnepi beszédet mond
dr. Vinnai Győző, majd az
általános iskolások műsora
következik.
Tiszalökön 10 órakor
ünnepi megemlékezés a
művelődési házban. Ünnepi
beszédet mond Gömze
Sándor polgármester, majd
koszorúzás a Kossuth szobornál, s
a református temetőben. Az ünnepi
műsorban közreműködik a Kossuth
Lajos Általános és Alapfokú
Művészeti iskola énekkara, s az
intézmény tanulói.
Március
15.
Baktalórántházán
10 órakor kumenikus istentisztelet a
református templomban, majd 11
órától a Főtéren lesz
az ünnepi megemlékezés, melyben
közreműködik a Reguly Antal
Általános Iskola mazsorettcsoportja, a
Vay Ádám gimnázium diákjai,
Zilahi Csaba és a Városi Vegyeskar. A
köszöntő után adják
át a
Baktalórántházáért
díjat.
Balkányban 9
órától a József Attila
Művelődési Házban
Pálosi László
polgármester köszönti az
ünneplőket, majd Seszták
Oszkár, a megyei
közgyűlés elnöke mond ünnepi
beszédet. A műsorban fellép a
Balkányi Nyugdíjas Klub énekkara,
szerepelnek a helyi zeneiskola diákjai, a
Szabolcs Vezér Oktatási Központ 5-6.
osztályos tanulói „Aki a
múltba néz, a jövőbe
lát” című irodalmi
összeállítással
mutatják be. Színpadra lép
Pregitzer Fruzsina, aki „Nyisson
ajtót nekünk a
reménység” című
műsorát adja elő. Az
ünnepség után a Kossuth kertben
elhelyezik a koszorúkat.
Csengerben 10 órakor
testvérvárosi jelfa avatása a
Polgármesteri Hivatal parkjában.
10.30-kor megemlékezés és a
várossá válás 20
éves évfordulójának
ünneplése az Általános Iskola
aulájában. Ünnepi beszédet
mond Veres János pénzügyminiszter,
Ünnepi műsort ad az Ady Endre
Gimnázium és az Általános
Iskola. 20 évesek köszöntése, a
város kulcsának átadása.
Ünnepi megemlékezést tart
Apáti György polgármester, majd
koszorúzás a Petőfi
szobornál. Kísérő program:
várostörténeti
fotókiállítás az
aulában és
képzőművészeti
kiállítás a múzeumban. 19
órakor a költő visszatér-
rockopera Varga Miklóssal a
Művelődési Központ
színháztermében, 21 órakor
tűzijáték.
Dombrádon 9 órakor Ady
Endre Művelődési Ház és
Könyvtár. Dombrád Város
Önkormányzatának ünnepi
megemlékezése az 1848-49-es
forradalom és szabadságharc
tiszteletére. Ünnepi beszédet mond:
Kozma Péter, a
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei
Közgyűlés alelnöke.
Fényeslitkén 17 órakor
a református templomban ünnepi
köszöntőt mond Bezzegh
Gábor lelkész, az ünnepi
műsort a Kossuth általános iskola
tanulói adják. 18 óra:
Koszorúzás a ’48-as
emlékműnél.
Géberjénben 11.00-kor ünnepi
Istentisztelet (együtt a
Homoródalmási Unitárus és a
helyi Református igehirdetéssel).
Istentisztelet után polgármesteri
köszöntő, képviselői
köszöntő, Bayer Zsolt
ünnepi beszéde, majd a
géberjéni civilszervezetek,
általános Iskola tanulói, a
Homoródalmási küldöttség
és az Erdélyi ODFIE tagjainak ünnepi
műsora.
Mátészalkán 10
órától koszorúzás a
Petőfi szobornál,
emlékbeszédet mond
Fülöp István
országgyűlési képviselő.
10.30 óra: térzene a Hét
Vezér díszkútnál,
közreműködik a Szatmári
Alapfokú Művészeti iskola
ifjúsági fúvószenekara. 11
óra: a művelődési központ
színháztermében ünnepi
köszöntőt mond Szabó
István polgármester, ünnepi
beszédet mond Vári
Fábián László,
költő, főiskolai oktató. Az
ünnepi műsort a Mátészalkai
Szakképző Iskola és kollégium
diákjai mutatják be, majd fellép a
Szatmár táncegyüttes. 12.15
óra: koszorúzás a Kegyeleti
parkban.
Nagyhalászban 10 órakor
a Petőfi téren ünnepi
beszédet mond Orosz
Károly polgármester, majd a
Csuha Antal Általános iskola
tanulóinak szavalatai következnek.
Ezután koszorúzás lesz, majd
ünnepi istentisztelet a Református
templomban.
Nagykállóban 11,30
órakor a Szabadság kertben
Beszédet mond: Birta
Ferencné, a Nagykállói
Általános Iskola és
Pedagógiai Szakszolgálat
igazgatója, majd a Budai Nagy Antal
Szakközépiskola
Intézményegység diákjai
„Hazám, hazám, te
mindenem!”című
előadásukat mutatják be.
Nyírbogáton 16 órakor
a művelődési ház
nagytermében ünnepi beszédet mond
dr. Simon Miklós
polgármester, az ünnepi műsort a
Napköziotthonos óvoda
óvodásai, a Vántus István
ÁMK tanulói és a Nyugdíjas
Egyesület tagjai adják. Ezt
követően koszorúzás lesz a
Béke téri emlékműnél.
Nyíregyházán
10.30-kor Hatzel Márton
emléktáblájának, majd a
Kralovánszky család
emléktáblájának
megkoszorúzása. 11 órakor a
Kossuth téren ünnepi beszéd, majd
ünnepi műsor a Művészeti
Középiskola és Kollégium
tanulóinak részvételével. A
kulturális programban
közreműködik a Művészeti
Középiskola és Kollégium
táncművészeti tagozatának
Figurás táncegyüttesei,
kísér a Bürkös zenekar,
valamint a Sebő együttes.
Nyírvasváriban 17
órakor a Szoborkertben Veres János
pénzügyminiszter mond ünnepi
beszédet, majd következik az
óvodások és az
általános iskolások műsora. A
kitüntetések átadása
után fellép a nyugdíjas
asszonykórus, a körösfői
Kulturegylet tánccsoportja, felszentelik a
Rákóczi szabadcsapat
zászló-másolatát, s a
Vasváriak a Vasváriakért
Közéleti Egyesület
tánccsoportjának bemutatója
következik.
Pátyodon 10 órakor
a Petőfi parkban a dr. Antall József
Oktatási, kulturális és
szabadidő központ általános
iskolásainak műsora. Ünnepi
beszédet mond dr. Szaló
Péter szakállamtitkár.
Pethő András
polgármester átadja a
díszpolgári címet, majd
„Ilyen szép a világ”
címmel Ésik Sándor
kiállítását nyitják
meg az általános iskola
alulájában.
Tiszavasváriban 10
órakor a Vasvári szobornál
térzenével kezdődik a program,
köszöntőt mond Rozgonyi
Attila polgármester,
tárogatón játszik Ringer
István. Visszaemlékezést tart dr.
Bene János, a Jósa András
múzeum igazgatója, majd következik a
sárospataki „8kor
színház” ünnepi
megemlékezése. A görög
katolikus templomban a Sybelius vegyeskar és
Ringer István műsora hallható.