Önkormányzati választás 2010: A Jobbik a tisztességes kampány híve

Nyíregyháza – A tisztességes kampány híve a Jobbik, mi nem szaggatunk plakátokat, sőt éppen a miénket tépdesik le más pártok, illetve felülragasztják a miénket – jelentette ki csütörtökön sajtótájékoztatóján Vass Zoltán, a Jobbik Magyarországért Mozgalom nyíregyházi elnöke, képviselőjelölt.

Mint hozzátette, a helyi választási bizottsághoz beadványt nyújtottak az Éljen Nyíregyháza Mozgalom és az MSZP ellen felülragasztás miatt. A HVB jogsértést állapított meg, de az ügynek nincs következménye, mert nem volt tettenérés. A fiatal politikus szólt arról is, hogy a Jobbik képviselőjelöltjei részt vettek vitákban, vállalták a megmérettetést más pártokkal szemben.


Szociális kártya a rászorulóknak

Gyüre Csaba, a Jobbik nyíregyházi polgármesterjelöltje szerint a FIDESZ helyi polgármester-jelöltje azért vonja ki magát a viták alól, mert nincs programja. Bár a FIDESZ politikusa ezzel a váddal a többi pártot illeti, a Jobbik ezt visszautasítja, hiszen már a tavasszal bebizonyosodott: a FIDESZ-nek nincs programja, a győzelmet úgy érte el, hogy az emberek az elmúlt 16 év ellen szavaztak. Ezt a taktikát követi most is – értékelt Gyüre Csaba, aki még a szociális kártyáról is elmondta gondolatát: a rászorulók hetente pénz helyett utalványt kapnának, amelyet meghatározott kereskedelmi egységekben válthatnának be.

– M. Magyar László –








hirdetés