Önkormányzati választás 2010: A város ingyen megszerezhette volna a területet

Nyíregyháza – Mint ahogy arról beszámoltunk, dr. Kovács Ferenc, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje pénteken tartott sajtótájékoztatót a Keleti elkerülő kapcsán, s mivel azóta újabb, számos kérdést felvető információ került a birtokába, hétfőn újra ez ügyben tájékoztatta a sajtó képviselőit.

A polgármester-jelölt elmondta: a tények magukért beszélnek, ezek pedig a következők: az építkezés áll, hiszen a kivitelezéshez szükséges földterület nincs a város tulajdonában, tény az is, hogy évek óta nem történt érdemi előrelépés az ügyben, és az is, hogy 400 millió forintnyi támogatás kifizetése került veszélybe azzal, hogy a városvezetés ezt az ügyet szakszerűtlenül, jogszerűtlenül és felelőtlenül kezelte.


Fennakadás nélkül megépülhetett volna az út

Az újabb információ szerint 2004-ben a gazdasági minisztérium arról tájékoztatta a városházát, hogy egyetért az érintett terület kincstári vagyonba vételével, azaz: a városnak akkor egyetlen fillérjébe sem került volna a terület megszerzése, s minden fennakadás nélkül megépülhetett volna az út. Kovács Ferenc szerint annak, hogy erről senki sem beszél őszintén, két oka lehet: az egyik az, hogy a szocialisták takargatnak valamit, vagy az, hogy káosz van a városházán, s nem kizárt, hogy az ilyen ügyekkel van tele – mondta.

– Száraz Ancsa –








hirdetés