Magyarország

2010.08.27. 16:36

Az LMP nemet mond az etikai kódexre - lejárató kampány indult a párt ellen

<p>Nem írja alá az MSZP által kínált választási etikai kódexet a Lehet Más a Politika. Karácsony Gergely, a párt kampányfőnöke pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: az elveket elfogadják, de a gyakorlati rész másként működik, miután a szocialisták lejárató kampányt indítottak LMP-s jelöltek ellen, többeket pedig közvetve megfenyegettek.</p>

Karácsony Gergely elmondta: csütörtökön egyeztettek az MSZP-vel az etikai kódexről és támogathatónak tartották az abban szereplőket, nem sokkal később viszont szembesültek a gyakorlattal. Mint mondta, egy hírportál korrupcióval vádolta meg a kispesti polgármester-jelöltjüket, Márkus Ágnest egy civil szervezet kapcsán, miközben ő a "tisztesség szobra". A párt a portál ellen feljelentést tesz.

Emellett arra is felhívták az LMP figyelmét, hogy egy kispesti lap még meg nem jelent száma címlapon foglalkozik a párt korrupciós ügyeivel, vagyis gyakorlatilag lejárató kampány indult ellenük - mondta a kampányfőnök. A politikus bemutatta a címlapot is, eszerint a lap MSZP-szóróanyag jelöléssel került a nyomdába.

Nem lehet bizonyítani az anyag eredetét

A kampányfőnök elmondta: nem tudja bizonyítani, hogy az anyagot valóban az MSZP készítette, de megkeresték az impresszumban szereplő főszerkesztőt, aki nem tudott erről a lapszámról, így ő is feljelentést tett. Karácsony Gergely elmondta: eddig elmentek pár dolog mellett, például, hogy az MSZP LMP-s színekkel kampányol, vagy program-lenyúlással vádolja, most viszont úgy döntöttek, hogy nem írják alá a kódexet.

A politikus 2 olyan vidéki esetről is tud, ahol szocialistákhoz közel álló civil szervezetek a munkahelyük elvesztésével és más dolgokkal zsarolták meg az LMP-s indulót, hogy az visszalépjen, mert indulása sérti a szocialisták érdekeit. Karácsony Gergely kijelentette: nem állnak meg és nem hagyják magukat megfélemlíteni.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!