360 fokos videó: A lovasíjász bőrművese – Koszta Zoltánnál jártunk

360 fokos videó: A lovasíjász bőrművese – Koszta Zoltánnál jártunk
Kisvárda – Kisvárdára érkeztünk Koszta Zoltán bőrműveshez, akinek munkássága helyet kapott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktárban is. Akkor kezdett el a szakmával foglalkozni, amikor megismerkedett a hagyományőrző íjászkodással, és szerette volna saját magának elkészíteni a szükséges, és egyébként elég drága felszerelést.

– A szükség rávitt, hogy megpróbáljam a viseletet saját kézzel megalkotni – mondta el Koszta Zoltán. – Annyira jól sikerült, hogy másoknak is feltűnt, és megkértek, készítsek nekik is. Kapva kaptam az alkalmon, hiszen így legalább gyakorolhattam. Meg kell mondjam, semmi közöm nem volt a bőrművességhez, nagyon amatőr szinten fogtam bele. Az elején jó pár értékelhetetlen munka is kikerült a kezem közül, de aztán rájöttem, hogy nem túl gazdaságos selejtet gyártani. Mostanra sikerült elég komoly szintre feltornáznom magam.

Koszta Zoltán leginkább a bőrpáncélokra specializálódott, amelyek nagyon hosszú munkafolyamatot igényelnek: ha reggeltől estig csak ezzel foglalkozik, akkor is egy hónapba telik az elkészítésük. Mint elmondta, az első lépés mindig a kutatómunka, hogy minden motívumot és formát alá tudjon támasztani, és majd csak ezután következhet az anyagválasztás és maga a kivitelezés.

– Az egyik technika, amit előszeretettel használok, az a bőr vésése – mondta el Koszta Zotán, miközben megmutatta, hogy dolgozik egy készülő tarsoly zseblemezén. – Magáról a vésésről megoszlanak a szakmán belül is a vélemények: van, aki előszeretettel alkalmazza, van, aki pedig kifejezetten ártalmasnak találja, hiszen egy elég drasztikus módszer. Ilyenkor pengével távolítunk el darabokat a bőrből, kialakítva a motívumok kontúrjait. A hátteret is kivésve egy plasztikus, domborítottnak vélt forma alakul ki.

Hozzátette: a V-alakú véső szerszámokkal, a linókésekkel nagyon óvatosan kell bánni, hiszen a hibák kijavíthatatlanok: ha megcsúszik az alkotó keze, akkor módosítani kell az előre megrajzolt mintán. Általában ötvözni szokta a vésést más módszerekkel, például a poncolással, ami az amerikai nyerges mesterek egyik kedvenc technikája. Ilyenkor már vizes alapon, különböző formájú beütő szerszámokkal dolgozik, amelyek hátterek kidolgozásában, az élek lesimításában és a varrásvonal megjelölésében segítenek.

– Amire talán a legbüszkébb vagyok, hogy a Kassai Lajos életét, munkásságát és iskolarendszerét bemutató, A lovasíjász című filmben szerepet kaptak a számára készített lovasfelszereléseim – mesélte Koszta Zoltán. – Persze nem erről szól a film, de ott vannak, mint látványelemek. Ez hatalmas büszkeséggel tölt el, hiszen az éveken keresztül tartó munkát itt koronáztam meg.

NA

Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”! Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook oldalát!








hirdetés