Járvány

2020.04.20. 12:27

Bevált a hitelfizetési moratórium

Azonnali segítséget jelent azoknak, akiknek pénzügyi gondjaik vannak.

Forrás: Shutterstock

Hatékony eszköznek tartja a hitelfizetési moratóriumot a Bankszövetség, mert azonnali segítséget nyújthat a járványhelyzet miatt a munkahelyüket elvesztő ügyfeleknek és azoknak is, akiknek jelentősen csökkent a bevételük.

Becsei András, a Bankszövetség elnöke hétfőn a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország című műsorában elmondta, ugyanakkor arra is van lehetőség, hogy az ügyfelek tovább fizessék hitelszerződéseiket az eredeti ütemezés szerint.

Hozzátette, hogy az utóbbi lehetőséggel a hozzájuk érkezett visszajelzések szerint egyre többen élnek.

Aki nem szeretne a moratóriummal élni, az négyféleképpen nyilatkozhat erről: az internetes banki felületen, a banki honlapon, telefonon az ügyfélszolgálatoknál és személyesen a bankfiókokban – mondta.

Kitért arra is, a bankfiókok több mint 95 százaléka a koronavírus-járvány ellenére is üzemel, ami európai összehasonlításban is kiemelkedőnek számít.

Borítókép: illusztráció

 

Címkék#hazai

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában