360 fokos videó: Összeálltak, mint két kicsi legó

A megépített képek között lemezborítók, filmplakátok és szuperhősök is felfedezhetőek
A megépített képek között lemezborítók, filmplakátok és szuperhősök is felfedezhetőek - © Fotó: a szerző
Nyíregyháza – Építőkockákból nem csupán házakat, robotokat lehet készíteni, és nem csak a kicsiknek nyújtanak szórakozást.


Egy csapatnyi középiskolás tanítás után egyedülálló hobbit űz: apró építőkockákból hatalmas képeket készítenek. A nyíregyházi Wesselényi Miklós középiskola Tekerd! nevű csoportjáról van szó, akik évek óta fáradhatatlanul építik alkotásaikat.

Hudák Zsolt, az iskola tanára és a csapat vezetője elmondta: a tanulók 2013-ban ismerkedtek meg ezzel a művészeti ággal, amikor az „Itthon vagyunk otthon” című projekt részeként kockákból megépítették Szabolcs-Szatmár-Bereg megye térképét. A program után megmaradt építőelemekből aztán elkezdtek képeket gyártani.

Pixelizálással dolgoznak

– Ezek a diákok jobb tanulmányi eredményeket értek el, és a magatartásuk is javult, ezért úgy gondoltuk, hogy folytatni kell a munkát, így 2014 őszén megalapítottuk a Tekerd!-csoportot – mesélte Hudák Zsolt. – A digitális tervezéshez egy programot használunk. Attól függően, hogy milyen méretű a kép, ez a munkafázis akár 30 órát is igénybe vehet, viszont arra is volt példa, hogy 1–2 óra alatt sikerült befejezni.

– Úgy tűnhet, hogy a nagyobb képeket nehezebb elkészíteni, de valójában sokkal nehezebb dolgunk van a kisebbekkel. Pixelizálással dolgozunk, kicsiben nagyobb kihívás élethűen visszaadni az adott mintát – magyarázta a pedagógus.

Világhírű művészek szignózták

A megépített képek között lemezborítók, filmplakátok és szuperhősök is felfedezhetőek. Nem egyet neves művészek is aláírtak, például Tondora Judit grafikusművész dedikálta annak a hősnőnek a képét, amelyet ő is számtalanszor lerajzolt már egy világhírű képregény illusztrátoraként. Olyan munkáik is vannak, amelyeket – a kockadarabok elküldésével – Reilly Brown, Matteo Lolli és Skottie Young, a világ talán legsikeresebb képregény-kiadójának rajzolói szignóztak!

A NASA-tól kértek adatokat

– Wales-től Ausztráliáig nagyon sok művésszel van kapcsolatunk – büszkélkedett Hudák Zsolt.

– Nemrég készült el az új logónk, amihez a Megazero betűtípust használtuk fel, amely Alex Trochut barcelonai tervező munkája. Ő Katy Perrynek, a Rolling Stonesnak és az AC/DC-nek készít albumborítókat, tőle kértünk és kaptunk engedélyt, hogy használhassuk ezt a betűtípust.

 

A Tekerd! csapat azonban nemcsak a művészet, hanem a tudomány képviselőivel is jó kapcsolatokat ápol. Elkészítették Buzz Aldrin amerikai űrhajós (aki a második ember volt a Holdon) lábnyomát 1:1 arányban. Ehhez a NASA-tól kértek adatokat, de mivel nekik már nem volt meg az eredeti cipő, tovább irányították őket a Smithsonian Intézet múzeumához, ahol végül az űrruha gyártójától szerezték meg a szükséges információkat.

Bartók portréján dolgoznak

A csapat nem áll meg. A mozihősök után a világhírű magyarokat is szeretnék megépíteni: Kodály Zoltán portréja már elkészült, jelenleg épp Bartók Béláén dolgoznak.

A Nemzeti Galéria kupolatermében még most is megtekinthető a 46 ezer kockából álló, Szinyei Merse Pál Majálisa nyomán készített mozaikjuk, sőt, hamarosan Dániába is elvihetnek majd pár alkotást!

Nánási Anita


A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”! Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook oldalát!








hirdetés