2012.04.30 11:12; Frissítve: 2012.04.30 11:31


50 éve nyitott a Fenyves Szálloda és Konferencia Központ

ünnepi rendezvény ünnepi rendezvény
Baktalórántháza – Ünnepi programmal emlékeztek meg  Baktalórántháza határában a megye egyik legismertebb vendéglátó helye a Fenyves étterem, szálloda és konferencia központ megnyitásáról

alt hiba beküldése

A múlt és a jelen találkozott vasárnap este a Fenyvesben. Az egykori csárda a megye legismertebb vendéglátóhelyei közé számított, mostanra pedig bebizonyosodott, hogy hosszú távban gondolkodva, baráti összefogással felkészült terveket kovácsolva úgy lehet megújítani a környezetet, hogy még a válsággal sújtott időszakban is csodájára járnak. Az elmúlt 5 évtizedről Kincs Géza ÁFÉSZ elnök, Czegle Tibor törzsvendég, Dr. Kovács Mihályné a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke, emlékezett.

 

 

Ezután a mostani üzemeltető, tulajdonos Krivács András szálloda igazgató lépett a mikrofonokhoz, hogy őszinte, és kötetlen szavakkal köszönje meg az asztalok mellett ülő barátok, családtagok munkáját, ötleteit, amik hol tettel, hogy egy ötlettel járultak hozzá, hogy ma nagyon igényes környezetben fogadhatják a vendégeket. Az étterem több évtizedes hírnevét már nem kell ecsetelni, a bővítményt a szálloda, és a telepített dísznövényekkel, látvány világítással, medencével, szalonnasütővel kiegészített konferencia központ adja. Hogy mennyire sikerült jól, azt képeinken láthatják, az este színvonalát pedig borsziget, csoki kút és gasztronómiai finomságok alapozták meg, majd Détár Enikő, Homonnay Zsolt, Prescsák Zita, Földes Tamás előadásában igényes műsora fokozta. A talp alá valót Csernák Tibor, és a Polip Band adta meg. A fellépők között aratott tapsot a Mixdance tánccsoport Nyírmadáról. A házigazdát Krivács Andrást a múlt hónapban a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség országos elnökévé választották.

 - Pusztai Sándor -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Alexandra, a nap szépe

Alexandra, a csinos debreceni lány első alkalommal volt fotózáson, ahol elmondása szerint nagyon jól érezte magát és már nagyon várja a következőt.
tovább »


Login2