50 éves a Liszt Ferenc Kórus

50 éves a Liszt Ferenc kórus
50 éves a Liszt Ferenc kórus
Vásárosnamény – Az 50 éves vásárosnaményi Liszt Ferenc Vegyeskórus megalakulásának évfordulóján július 4-én jubileumi koncertet rendezett. Meghívottként összesereglettek azok a kórustagok, akik valaha énekeltek a kórusban.

Jelen voltak a korábbi kórusvezetők, akik egykor vezették az énekkart: Gebri József Nyíregyházáról, Dr.Fazekas Ágnes Budapestről, Világi István Finnországból, valamint Nadzon Gusztáv, a kórus állandó zongorakísérője. Valamennyi karvezető az est folyamán az egyesített kórusnak egy-egy művet dirigált .

A vegyeskar alapító karnagya Szarka László, jelenleg a helyi Idősek Otthona lakója, egészségi állapota miatt nem tudott részt venni az ünnepségen, így a kórus látogatta meg, s adott rövid hangversenyt az otthon lakóinak örömére .

Az 50 éves kórust köszöntötte Filep Sándor, a város polgármestere, Baracsi Endre, a Szabolcs- Sz.-B. Megyei Önkormányzat alelnöke, a megyei Kóta nevében Sivadó Sándor. A hangversenyen közreműködött a mátészalkai Ádám Jenő Vegyeskar Csányi Ottó vezetésével, a szalkai Zenebarátok Kórusa Balogh Ferencné dirigálásával, valamint a Szalka Consor vonószenekar Béltekiné Szívós Ágnes vezetésével.

Az ünnepi hangverseny zárószámaként a három egyesített kórus a zenekar kíséretével előadta Handel: Messiás című oratóriumából a Halleluja kórusművet, melyet Iványi Tamás dirigált, aki a jubiláló kórust 30 éve vezeti nagy sikerrel.

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik munkájukkal, vagy anyagi támogatásukkal is hozzájárultak ünnepi hangversenyünk sikeréhez.

Sánta Miklós
kórusalapító








hirdetés