75. Velencei Filmfesztivál – Festősorsok Velencében

Akt.:
75. Velencei Filmfesztivál – Festősorsok Velencében
© Fotó: Dreamstime
Miskolc, Velence – Elhomályosodó elme, útkeresés a fasizálódó világban.

A tragikus sorsú, életében soha el nem ismert festő, Vincent van Gogh életét, különösképpen utolsó éveit és testvéréhez, Theóhoz fűződő viszonyát már többször filmre vitték, a legismertebb talán az 1956-ban készült, A nap szerelmese, Kirk Douglas főszereplésével. Julian Schnabel At Eternity’s Gate című filmjében Willem Dafoe formálja meg az élete utolsó éveiben járó festőt. Külön érdekessége a filmnek, hogy van Gogh szemével igyekszik láttatni a körülötte lévő világot, ahogy a festő belső világát is, éppen ezért nemegyszer fekete vászonra vált a kép, így jelezve van Gogh fokozatosan elhatalmasodó elmezavarában jelentkező azon pillanatokat, amelyek teljesen kiestek számára. Tudva, hogy van Gogh képei a világ legdrágább festményei között vannak, nem egy közülük 100 millió dollár fölötti összegért kelt el különös fénybe helyezi azt, az elmegyógyintézet vezetésével megbízott pap (Mads Mikkelsen) és van Gogh között zajló párbeszédet, amelyben a pap a tehetségtelenségével próbálja szembesíteni a festőt, azzal érvelve, hogy annak a 75 képnek, amit a festő a 80 napos bezárás alatt festett semmi köze nincs a művészethez.

willem defoe 1-dreamstime_xxl_73947520

Florian Henckel von Donnersmarck német rendezőnek nemcsak a neve rekord hosszúságú, de filmje, a Werk ohne Autor (Never Look Away) is különösen hosszúra sikeredett a maga 188 percével. A fasizálódó Németországban induló, több évtizedet felölelő történet főhőse egy festő, aki a változó politikai trendek és családi tragédiák közepette keresi az útját. A film jó ellenpéldája Nemes Jeles László Napszálltájának. Míg Nemes Jeles felrúgja a kosztümös műfaj konvencióit, a szintén Oscar-díjas von Donnersmarck filmje konvencionális eszközökkel dolgozó, nagyszabású történelmi tabló, a náci múlt kegyetlen hagyatékáról és az azt követő szocializmusról az NDK-ban, ami láthatóan nagy sikert aratott a sajtóvetítésen. A Tom Schilling által megformált fiktív művész alakjában és festményeiben felsejlik Gerhard Richter 20. századi német festőművész élete és munkássága.

Váró Kata Anna, Velence, 2018. szeptember 5.


Natalie Portman
Miskolc, Velence - Míg a hétvége a színésznőként tündöklő popcsillagról, Lady Gagáról szólt, a velencei filmfesztivál második feléhez érkezve megláthattuk, milyen popdíva válik Natalie Portmanből Brady Corbet Vox Lux című versenyfilmjében. Épp akkor értem az újságírók számára fenntartott felsőszi...

Jakab Juli és Jeles Nemes László
Miskolc, Velence - Rejtélyes, lebilincselő és erős alkotás a magyar versenyfilm, a Napszállta. Vasárnap már a Napszállta képével a címlapon jelent meg a Variety című befolyásos filmes szaklap. Ezzel egyidőben jött a hír, hogy a filmet a tengerentúlon ugyanaz a cég, a Sony Pictures fogja forgalma...

Tilda Swinton és Luca Gua­dagnino­
Miskolc, Velence - A hétvégi időjárás nem kedvezett a fesztiválozóknak, de Lady Gaga és Bradley Cooper duettje a Csillag születikben a kritikusokat és a közönséget is egyaránt felvillanyozta. Várható volt, hogy megosztóbb lesz majd Dario Argento 1977-es kult-horrorjának, a Sóhajoknak (Suspiria) a...

Szép emberek, szép ruhák, az érzelmekre és az értelemre is ható, pompás új filmek – ezt kínálja ezekben a napokban Velence
Miskolc, Velence - Velence bármikor csodálatos, de most a fesztivál is növeli az olasz város vonz­erejét. A szeptember 8-án záruló 75. Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlán-életműdíját Vanessa Redgrave brit színésznő vehette át. Szemmel láthatóan meghatotta a megnyitón kapott elismerés. A...

radley Cooper és Lady Gaga
Miskolc, Velence - Péntek estére időzítette a fesztivál az egyik legjobban várt versenyen kívüli filmjének, a Csillag születiknek a bemutatóját. A több feldolgozást is megért szerelmi történet a karrierje csúcsán járó sztárról és az általa felfedezett fiatal énekesnőről most Bradley Cooper és Lad...

16 Lady Gaga
Miskolc, Velence - A magyar filmek és filmesek bemutatkozására is jó alkalmat teremt az idei filmfesztivál. A magyar felmenőkkel bíró angol színésznő, Rachel Weisz előrehaladott terhessége miatt nem kísérte el az eddigi egyik nagy közöségkedvenc, A kedvencet a velencei filmfesztiválra, a magyar é...

Franco Nero és Vanessa Redgrave
Miskolc, Velence - Az Excelsior Hotel termei és impozáns terasza számos interjú és parti helyszínét adják a fesztivál alatt. A megnyitó előtt is hangyabolyként zsongott a luxusszálló, ahol egymást érték a fotózások és az zártkörű fogadások. Bent a vakuk villogtak, kint a napfény, a sminkesek egy ...

Ryan Gosling
Velence - „Molto americano”, azaz „túl amerikai”, lehetett hallani lépten-nyomon Az első ember című nyitófilm sajtóvetítése után. A Kaliforniai álom rendezőjének, Damien Chazelle-nek legújabb filmje a világon az elsőként a holdra lépő Neil Armstrong életét dokumentálja 1961-től, a holdraszállási ...

Szorítunk Nemes Jelesnek, hogy teljesüljön a sikerismétlés a Jakab Juli (képünkön) főszereplésével bemutatott filmmel
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Nemes Jeles László ismét a legnagyobbak között versenyez; de bemutatkozik Szőcs Petra alkotása is. Már az idei cannes-i versenyprogram kihirdetésekor látható volt, hogy a határidő miatt a programból kimaradó filmek erős versenyt hoznak a velencei Mustrán. Azt visz...








hirdetés