Szibériában szenvedett a szabadulásig

Nyírbogdány - Nagy ünnepséget rendezett a napokban Nyírbogdányban a Varga család abból az alkalomból, hogy a legidősebb családtag, Varga Benjámin május 10-én ünnepelte születésének 90. évfordulóját. Amikor Béni bácsit a lakásán felkerestük, éppen az udvaron tett-vett, számba vette, mi mindent is kellene vinnie a születésnapi ünnepségre.

A hűvös konyhában ültünk le, hogy felidézze fiatalságának éveit, főleg azokat az esztendőket, amelyeket hadifogolyként a Szovjetunióban töltött.

- Tizenketten voltunk testvérek, ma már csak én élek közülük. Nyírbogdányban éltem addig, amíg be nem soroztak katonának, miután már betöltöttem a 18 életévemet. A légvédelmi tüzérekhez kerültem Erdőbényére, ott eskettek fel Szálasi Ferencre - elevenítette fel a távoli emlékeket Béni bácsi. - A Felvidékre vezényeltek bennünket, ott estünk a szovjet katonák fogságába 1945 tavaszán, s gyalog tereltek bennünket Lengyelországba. Emlékszem, Zakopánéban egy szétlőtt kastélyban szálltunk meg, majd az auschwitzi táborba kerültünk. Akkorra a tábor már felszabadult, zsidók nem voltak ott, csak mi, hadifoglyok. Három-négy hétig őriztek ott bennünket, aztán bevagoníroztak mindenkit, s csak Szibériában döbentünk rá, hogy hol is vagyunk tulajdonképpen: Moszkvától 3 ezer kilométerre, Novoszibirszk környékén. Földbe vájt barakban volt a szállásunk. Szénbányában dolgoztattak bennünket, három műszakban. Gyenge kosztot kaptunk, mineennapos volt a csilánleves. Hatvan deka kenyeret kaptunk naponta, aki több százalékot teljesített, az kapott még 10-15-20 dkg kenyeret pluszba. Borzalmas hideg volt, - 47 fokig is lehűlt a levegő, nagyon sokan megfagytak.

- Egyszer az egyik paraszt verméből elloptam pár szem krumplit, de megtalálták a szálláson. Mikor bevallottam, hogy az enyém, agyba-főbe vertek derékszíjjal, pisztolytáskával. Hasra vágtam magam, hogy inkább a hátamat verjék, azt tapossák. Az ellopott krumpli miatt bírósági tárgyalást is tartottak. Két év börtönt kaptam, amit orosz elítéltek között kellett letöltenem. A Szovjetunióból 1949-ben engedtek bennünket haza. A határon ávósok fogadták a volt hadifoglyokat, mindenkit megtapogattak, durván beszéltek hozzánk. Azzal fenyegetőztek, ha leugrunk a vonatról, lelőnek minket. A nyírbogdányi vasútállomáson is keresztül ment a vonat, s fájt, hogy nem szállhattam le, pedig már úgy hiányzott a család. Debrecenben aztán kaptunk igazolványt, s elengedtek bennünket. Furcsa és jóleső érzés volt, hogy már nem őriz bennünket senki sem - fejezte be a háborús emlékeket Béni bácsi.

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország május 14-i számában.