9 millió kártérítés a csonka végtagokkal született kislány szüleinek

Szeged – 9 millió forint kártérítést ítélt meg jogerősen a Szegedi Ítélőtábla a mezőkovácsházi Pajkó családnak hétfőn, mert az orvosok figyelmetlensége miatt csonka végtagokkal született a kislányuk az orosházi kórházban.

Az ítéltábla helybenhagyta a gyulai bíróság elsőfokú ítéletét, amelyet tavaly szeptemberben hirdettek ki. A család felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Legfelsőbb Bíróságon, mert azt akarják elérni, hogy a kislány élete végéig járadékot kapjon.
A kislány szülei azért perelték be korábban az orosházi kórházat, mert a sorozatos ultrahangos vizsgálatok ellenére sem vették észre, hogy gyermekük nem fejlődik rendesen. Ezért nem dönthettek a terhesség megszakításáról. Toncsika donga lábakkal és kifejletlen kezekkel jött a világra.
A kislány mozgását és izmait gyógytornával, speciális úszással próbálják a szülők fejleszteni, de önálló valószínűleg soha nem lesz. Élete végéig gyógykezelésre és gondozásra szorul majd – mondta édesanyja, Pajkóné Kiss Katalin.
A tavaly szeptemberben született elsőfokú ítéletet azért támadta meg a család, mert a kislány születése óta komoly anyagi gondokkal küszködnek – sorozatos hiányzásai miatt az apa például elveszítette az állását. Szerették volna ezért, ha gyermekük élete végéig életjáradékot kap.
A bíróság a döntését korábban azzal indokolta, hogy a fejlődési rendellenességet nem az orvos mulasztása okozta, így a kislánynak nem volt eleve esélye arra, hogy életét a legteljesebb testi és lelki egészségben élje.
Toncsikát születése óta többször meg kellett operálni, hogy lábra tudjon állni és még tucatnyi műtét vár a most 2 éves kislányra. Kezeit például csak speciális műkézzel tudja majd használni, ha felnő.
Ábrahám László, a család ügyvédje azt mondta, hogy a magyar bírói gyakorlat nem egységes. A Szegedi Ítélőtábla a Pécsi Ítélőtábla álláspontját helyezi előtérbe, vagyis az élve születést fontosabbnak tartja, mint azt, hogy életét egészségesen vagy sérülten éli-e a kislány. A család és ügyvédjük nem adja fel. Felülvizsgálati kérelemmel a Legfelsőbb Bírósághoz fordulnak és abban bíznak, hogy ott megítélik majd a kislánynak az életjáradékot.








hirdetés