A hallgatói és intézményi szolgáltatások fejlesztését célozta az a közel 200 millió forint összköltségvetésű projekt, mely az Európai Unió támogatásával valósult meg a Nyíregyházi Főiskolán az elmúlt két és fél évben. Az öt alprogram keretében kiépítették az intézményben végzett hallgatók munkaerő-piiaci sikerességének nyomon követését lehetővé tevő diplomás pályakövetési rendszert s az intézményi vezetés döntéshozatali hatékonyságát növelő vezetői információs rendszert. A főiskola több mint 100 szakértőjének és 24 külső partnernek a bevonásával megvalósított projektben központi szerepet játszott a kiemelkedően tehetséges hallgatókkal való foglalkozás is.
A jelenlegi hallgatóknak nyújtott komplex humán, infotechnológiai, tanácsadói és egyéb speciális szolgáltatások mellett külön alprogram koncentrált az öregdiákokra, a velük való kapcsolattartásra. A „Szolgáltató Nyíregyházi Főiskola” című projekt eredményeit az április 25-én tartott zárókonferencián mutatták be a nyilvánosságnak.
- KM -