A 72–évvel ezelőtti tragikus eseményekre emlékeztek Kisvárdán

A 72–évvel ezelőtti tragikus eseményekre emlékeztek Kisvárdán
© Fotó: a szerző
Kisvárda – A Holokauszt előtt a magyar vidéket virágzó zsidó hitközségek népesítették be. Ezek egyike volt kisvárdai közösség, amely 7000 tagot számlált abban a kis városban, amely alig több mint 10000 lelket számlált.

Kisvárdán ma már, a 2011–es népszámláláskor mindösszesen négyen vallották magukat izraelitának. A kegyetlen zsidógyűlölet és emberirtás azonban halálos csapást mért a kisváros zsidóságára. Kisvárdán ma már egy holokauszt túlélő –Molnár László, 85. éves– él, aki kora, valamint egészségi állapota miatt nem tudott részt venni a városi megemlékezéseken.

Felső–Szabolcs központjában, Kisvárdán két megemlékezés is volt.

Május 30–án a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség /MET/ tartotta az évek óta hagyományos megemlékezését. Különleges helyszínen a Mártírok útján lévő Érintés /Szabó Tamás Munkácsy–díjas szobrászművész/ című szobornál. A MET kisvárdai lelkésze Iklódy László idézte fel a helyi deportálás eseményeit. Emlékezett a 72 évvel ezelőtti eseményekre Leleszi Tibor a város polgármestere, de a nyíregyházi és a tokaji hitközségek képviselői is. Végül Dr. Iványi Gábor lelkész a MET elnöke emlékezett a 72 évvel ezelőtti borzalmakra, felidézve a szobor, az Ótestamentum mózesi könyveinek egyik elbeszélését, Ábrahám és Izsák történetét. Szólt arról is, hogy a hit, az áldozatvállalás eme példázat értékű, drámai konfliktusát a művészet története során számos remekművű alkotás, bizonyítja, mint ez a kisvárdai is. A megemlékezők ezt követően átmentek a Várday István utcán lévő MET Galilea Háztemplomhoz, melynek udvarán, a haranglábon lévő emléktáblánál Dienes Gábor, egy Holokauszt túlélő gyermekeként helyezte el a megemlékezés koszorúját.

Kiállítás

Másnap /május 31–én, kedden/ kisvárdai Rétközi Múzeum, Kisvárda Város Önkormányzata és a Kisvárdai Települési Értéktár Bizottság rendezésében a Rétközi Múzeumban /volt Zsinagóga/ délután volt a megemlékezés. Kisvárda polgármesterének Leleszi Tibornak a köszöntőjét követően nyitotta meg Néző István a Kisvárdai Települési Értéktár Bizottság elnöke a „Kisvárdai zsidóságról” című kiállítást. Megrendítő visszaemlékezése volt Dr. Grósz Zsuzsanna, volt kisvárdai lakosnak, ma a Debreceni Zsidó Hitközség elnökhelyettesének visszaemlékezése a 72 évvel ezelőtti kisvárdai eseményekre. Ezen a megemlékezésen a nyíregyházi zsidó hitközség képviselői is részt vettek.

– Vincze Péter –








hirdetés