2011.12.21 09:22; Frissítve: 2011.12.21 09:23

A baktai nyolcas után tértek a helyes útra

Labdarúgás – Tuzséron sokáig nem úgy alakultak a dolgok az NB III-as csapatnál, ahogy azt az őszi szezonra eltervezték.

Váratlan hazai és nagy különbségű idegenbeli vereségek követték egymást, mígnem a baktalórántházi 0–8 a jelek szerint kijózanító pofonként jelentkezett, hiszen a következő fordulóban sikerült legyőzni a bajnoki címvédő Nagyecsedet majd jött még egy hajdúböszörményi siker is. Ezeknek köszönhetően a csapat elmozdult a kieső helyekről, viszonylag nyugodtan telelhet, de a folytatás nem tűnik izgalommentesnek.

– Amikor nyáron felkértek a felnőttcsapat vezetőedzői posztjára, nagyon gondolkodóba estem – indított a szezon értékelése kapcsán Szabó István, aki hosszú évekig játékosa volt a csapatnak, majd utánpótlásedzőből előlépve vette át a szakmai munka irányítását az NB III-as gárdánál. – Szerettem volna befejezni azt a munkát, amelyet az U19-es csapattal elkezdtem, másik oldalról viszont egy edzőnek, milyen más álma lehetne, ha nem az, hogy felnőttcsapat szakvezetője legyen. Döntésemben most a tuzséri szív elhallgattatta az eszet, éreztem, hogy ebben a nehéz helyzetben tartozom ennyivel az egyesületnek. A csapat nagyon átalakult a nyár folyamán, sokan távoztak és érkeztek, sajnos az érkezők mind csak alacsonyabb osztályokból. Célunk, ami jelenleg is él, a biztos bentmaradás kiharcolása volt. A felkészülés alatt, rutintalanságomból adódóan, nem vettem észre azokat a hibákat, amelyeket illett volna, így a bajnokság első és második harmada nagyon sok sikertelenséget hozott. A győzelmek, amelyek ebben az időszakban elmaradtak, feltétlenül kellettek volna ahhoz, hogy fiatal és rutintalan játékosaim és a harcedzett „öregek” között megfelelő közösségi szellem és egység alakuljon ki. Sajnos a sokszor nagy különbségű vereségek a régiek közül is kedvét szegték néhány játékosnak. Nagyon nehéz időszak volt ez, amelyet egy súlyos vereség zárt le Baktalórántházán. Szerencsére fel tudtunk állni a padlóról, két meglepetésgyőzelemmel és egy kötelezővel a végén visszahoztuk a reményt és a hitet a tavaszi folytatásra. A cigándi teremtornán pedig újra a régi arcukat mutatták a játékosok.

Az ominózus baktalórántházi meccsel záruló szakasz olyannyira kudarcokkal teli volt, hogy csak a Sárospatak ellen tudott nyerni a Tuzsér, a csapat az első hét megyei rangadóját pedig úgy veszítette el, hogy közben 0–25-ös gólkülönbséget „produkált”. Ez a mutató sem a támadójátékot, sem pedig a védekezést nem dícséri.

– A legnagyobb hiányosságok a védekezésünkben adódtak, és itt nem elsősorban csak a védőkre kell gondolni, igaz a két szélső hátvéd pozícióban mind a tizenöt mérkőzésen kényszerhelyzetben voltunk – így Szabó István. – Támadóink is csak bajnokság végére találták meg a góllövő cipőjüket, mindez szintén nagyban befolyásolta az őszi szereplést. A nagy különbségű idegenbeli vereségek azért fájóak, mert az ellenfelek vezetése után rendszeresen ugyanazokat a hibákat követtük el, nem maradtunk türelmesek elöl és stabilak hátul. Ilyenkor hiányzott leginkább egy olyan vezér a csapatból, aki összekapja a fiatalokat és lelket önt mindenkibe. Nagyon sok első kapott gólunk az első félidők hajrájára, a kritikus harmincadik és negyvenedik perc közé esett, amely koncentrációs problémákra enged következtetni, de nem arról van szó, hogy gond lenne az erőnlétünkkel.

A szezon hajrája jól sikerült, a Tiszalök elleni 5–1-es sikerrel a tizenkettedik helyre lépett előre a társaság. Ez lenne a realitás?

– A végére azért jól alakultak a dolgok, elégedettek lennénk a jelenlegi helyezésünkkel a bajnokság végére is – vallotta be a szakvezető. – Akkor nem emlékeznénk a bajnokságh első szakaszára, viszont elmondhatnánk: minden jó, ha jó a vége. Ehhez azonban sokat kell még dolgozni az edzéseken, és tenni érte a bajnoki mérkőzéseken, sőt néhány hiányposzton meg is kell erősíteni a csapatot.