A beregi felfedezőút szép rejtelmei

Együtt a csapat
Együtt a csapat - © Fotó: Erdélyi tamás
Nyíregyháza – Köszönjük a gyermekeknek és a szervezőinknek ezt a páratlan élményt, amelyben részesültünk!

Nincs szebb feladata a nyugdíjasok egyesületeinek, mint újabb felfedezésekre vinni tagságukat. Ezt belátva fogott össze három nyíregyházi egyesület, a Dialóg, a Nyugodt Életet és a „Simeon és Anna”, hogy két autóbuszt is megtöltve, június 6-án és 7-én főként beregi középkori templomokat látogasson meg.

A költőre emlékeztek

A kört még Szabolcsban kezdtük, a laskodi, a 13. században épített, majd a 18.-ban bővített, korai alakos, később növénymintás festéssel díszített református templomban. Itt találkoztunk Tompa Mihály költő emlékével, aki ifjú református papként szolgált Laskodon is. Nem messze tőle, Anarcson, a 2016-ra alapjaitól szépen megújított Czóbel-kúriában, korabeli bútorok között emlékeztünk a jeles költőnőnkre, Czóbel Minkára. A kúria hét és fél hektáros parkjában, platánok, tölgyek, páfrányok között találkoztunk emlékszobrával.

Innen már nem messze volt Vásárosnamény, ahol a jól ismert, 1728-ban épített, és ugyancsak szépen megújított Tomcsányi-kastélyban újból megcsodáltuk a Csiszár Árpád által alapított, korábban méltatlanul szűk és zsúfolt helyen megismert Beregi Múzeum gazdag népművészeti és érdekes-értékes vaskályha-kiállítását.

Aztán átkeltünk a Tiszán, és megyénk, s az ország északkeleti csücskében, Nagylónyán jártunk az ugyancsak 13–14. században épült, ma református templomban. Lónyáról visszaútban megcsodáltuk Tiszakerecseny diófákkal szegett széles főutcáját. A Közösségi Házban ebéddel vártak bennünket.

Páratlan élmény

A közeli pedagógusnap alkalmából a helyi óvodások játékos műsorral köszöntöttek bennünket, nem véletlenül, hiszen klubunk tagságának túlnyomó része pedagógus, sőt, a kirándulás előkészítésében főszerepet játszó Vinczéné Irénkénk nyugdíjazásáig a helyi iskola igazgatója volt. Köszönjük a gyermekeknek és a szervezőinknek ezt a páratlan élményt, amelyben részesültünk!

Még két beregi, gyakrabban látogatott templom volt programunkban. Csarodán a „mosolygó szentek temploma”, Tákoson a „mezítlábas Notre Dame” apró temploma várt ránk.

– Kardos Lászlóné, Dialóg-elnök –








hirdetés