Tippel: Gyöngyösi Mihály, a Geszteréd edzője.
Szombat.
Nyírvasvári (8.)–Ófehértó (5.): – Két jó csapat találkozója, két jól felkészült szakemberrel az élen, ezzel együtt a mérkőzést a hazai gárda nyeri.
Vasárnap.
Apagy (7.)–Nyírmihálydi (16.): – Apagyon, ha jól tudom, kevesen edzenek, mégis jó középcsapat. Ha buliból érkeznek erre a meccsre, akkor is megnyerik ezt a találkozót.
Nyírpazony (14.)–Kállósemjén (15.): – Mindkét csapatnak nagy szüksége van a három pontra, a hazaiak szerintem, ha nehezen is, de megszerzik valamennyit. Bár nekünk a döntetlen lenne a legideálisabb eredmény… Levelek (4.)–Terem (2.): – Ez egy igazi rangadó, amelyet, ha tehetném, én is megtekintenék. Nagyon jó két csapat, ez kétségtelen, a Teremből kulcsjátékosok hiányoznak, ami a hazaiaknak kedvezhet.
Nyírlugos (9.)–Kálmánháza (11.): – A kis létszámmal dolgozó Dzsudzsák kollégámnak hétről hétre nem egyszerű a dolga, mindazonáltal a meccset megnyerik, úgy hogy, sörrel a kezében is jól védő kapusuk van!
Nyíribrony (10.)–Volán-Sényő (6.): – Az Ibrony az elmúlt héten idegenben nyert szomszédvári rangadót, most hasonló feladat előtt áll. Azt gondolom, Borza Lacin nem fog múlni az újabb győzelem, azt azért hozzáteszem, nem lesz könnyű, mert a Volán-Sényő is jó csapat.
Nyírtelek (3.)–Nyírgyulaj (1.): – Ez a másik olyan mérkőzés, amelyet rangadó jelzővel illethetünk. A meccs végén kiderül, tényleg az volt-e… Szintén két jó csapat feszül egymásnak, hazai győzelemre tippelek.
Napkor (12.)–Geszteréd (13.)A mérkőzés Ófehértón rendezik): – Ismerem már annyira az ottani közeget, hogy tudjam: Napkoron már elkönyvelték a három pontot ellenünk. De nem lesz egyszerű, ezt megígérem. Egyet kérek mindkét csapattól: sportszerű legyen a mérkőzés, a túlzott lelkesedés ne csapjon át ámokfutásba. Köszönöm!
Tippel: Buzás Lajos, a Kék edzője.
Vasárnap.
Nyírtass (16.)–Petneháza (14.): – Két rossz szezont záró csapat között a nagyobb akarat fog dönteni. A Nyírtass megszerezheti első pontjait.
Ajak (3.)–Vasmegyer (9.): – Az utóbbi idők botladozásai ellenére, nálam még mindig az ajaki csapat a bajnokesélyes, és nyerni is fog.
Demecser (15.)–Pap (12.): – Régi sikereim színhelyén, Demecserben a már mentálisan is megtört csapat ellen vendég siker várható.
Anarcs (10.)–Székely (11.): – A kezdeti anarcsi lendület már elszállt, úgyhogy döntetlen körüli eredményt tippelek, bár a hazai pálya előnye dönthet.
Pátroha (7.)–Rohod (2.): – A hazaiakon nem segít már a Béres-csepp sem. Rohodi győzelemre tippelek.
Gávavencsellő (13.)–Dombrád (4.): – A szezon végére belelendülő Dombrád már a dobogóért játszik – a meccs esélyese.
Vaja (8.)–Fényeslitke (1.): – Ha a vendégek őszi elsők akarnak lenni, bizony fel kell kötni azt a „bizonyost”. Szoros eredményt várok, szerintem háromesélyes.
Újdombrád (5.)–Kék (6.): – A rossz rajt után várakozáson felüli kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt a teljesen átalakult fiatal csapatom. Bízom a fiúkban, hogy nem adják olcsón a bőrüket. Mindent megteszünk a siker érdekében.
Tippel: Csekő József, a Beregdaróc edzője.
Szombat.
Tisztaberek (2.)–Tunyogmatolcs (1.): – Nem vitás, ez a forduló rangadója. Úgy gondolom, a hazai pálya előnyét kihasználva a Tisztaberek megszerzi a három pontot.
Kölcse (6.)–Gelénes (11.): – Viszonylag nagy a két csapat közötti tudásbeli különbség, ezért fix egyesre tippelek. Ha a Gelénes összekapja magát, megizzaszthatja a hazaiakat.
Nyírmeggyes (5.)–Vámosoroszi (7.): – Két hasonló képességű csapat csap össze, a hazai közeg előnye és a jobb forma a Meggyes sikerét ígéri.
Tyukod (13.)–Nábrád (14.): – Abszolút háromesélyes mérkőzés. A magam részéről a döntetlennek örülnék legjobban.
Beregdaróc (16.)–Tarpa (10.): – Eltiltások miatt rendkívül nehéz helyzetbe kerültünk, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezt a viszontagságos őszi szezont eredményesen zárjuk.
Vasárnap.
Szatmárcseke (15.)–Tiszamenti SE (9.): – Amennyiben a vendégek komplett csapattal képesek kiállni, abban az esetben elhozzák a három pontját.
Mérk-Vállaj (8.)–Csenger (4.): – A mérkiek hazai pályán bárkit képesek legyőzni, azonban a vendégek jók lehetnek egy pontra.
Tiszakóród (3.)–Kispalád (12.): – Az otthon hagyományosan erős kóródiak begyűjtik a három pontot az egyébként szimpatikus Kispalád ellen.
- Koncz Tibor -