A bizarr kísérletektől a népszerű darabokig Kisvárdán

Klasszikus és kortárs előadásokat egyaránt láthat majd a kisvárdai közönség
Klasszikus és kortárs előadásokat egyaránt láthat majd a kisvárdai közönség - © MTI Fotó: Balázs Attila
Kisvárda – Kereken három évtizede már, hogy először hívták seregszemlére a határon túli magyar színházakat Kisvárdán. Nyakó Béla fesztiváligazgatótól megtudtuk: a június 22-én nyíló Magyar Színházak XXX. Kisvárdai Fesztiváljára számos újdonsággal készülnek, a megszokott és jól bevált struktúrákon azonban nem változtattak.

Múlt és jelen

– Mivel a felújítás miatt a várszínpadon nem lehet előadásokat tartani, új játszóhelyet kellett létrehozni: a közösségi házzá alakított Bagolyvár udvarán 420 néző fér el, a társulatokat pedig egy 10×11-es színpad várja. A fesztiválozók szellemi felüdülését szolgálhatja a Coffee Tea Area új teraszrésze, ahol lehetőség nyílik az örömjátékra, fiatal tehetségek bemutatkozására; ezen helyszínek mellett pedig a jól megszokott helyeken, a Művészetek Háza színháztermében és a Rákóczi stúdióban láthatják a darabokat az érdeklődők.

– Az egyik változás a korábbiakhoz képest, hogy ezúttal nagyon markánsan elválnak egymástól a versenyprogramban szereplő előadások és a szórakoztató programok – ez utóbbiaknak ad otthont a Bagolyvár. A város szellemi és kulturális öröksége azokban élhet tovább, akiknek ezek a napok az ifjúságuk részévé, illetve a sikereik forrásává válnak, éppen ezért a program megtervezésekor fontos szempont volt a fiatalság bevonása, a múltidézés és a jelenbeli megmérettetés jövőteremtő szándéka. Az előző két évad kedvező tapasztalatai alapján ismét megrendezzük a hallgatói minifesztivált, amelyen ezúttal kolozsvári, marosvásárhelyi és újvidéki végzős színészhallgatók mutatkoznak be, lehetőséget teremtve arra, hogy felfedezzék őket a jelen lévő színházigazgatók.

Pályakezdő tollforgatók

– A korábban tapasztalt gondokat kiküszöbölendő úgy döntöttünk, hogy csak olyan előadásokat válogatunk be a programba, amelyek színpadtechnikailag is megfelelnek a lehetőségeinknek, mert nem szeretnénk, hogy sérüljenek az előadások. De mivel azt sem akarjuk, hogy a fesztivál szempontjából fontos darabok emiatt kimaradjanak, ezeket az alkotásokat a debreceni Csokonai színházban láthatják a nézők – ilyen lesz például a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Alice című előadása. A POSzT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) menedzsmentjével kötött megállapodás is segíti ezt a törekvésünket: azon előadásokat, amelyek a kisvárdai és a pécsi fesztivál versenyprogramjában is szerepelnek, Pécsett nézhetik meg a kisvárdai zsűri tagjai. Folytatódik a work­shop-program Sardar Tagirovsky vezetésével, ismét „injektálódnak” fiatalok a Szakmai Klub felkért hozzászólói körébe, de a Kisvárdai Lapok készítésében is szerepet kapnak a pályakezdő tollforgatók – mesél a részletekről Nyakó Béla, aki 1992-től vesz részt a fesztivál szervezésében és aki azt vallja: a jubileum kötelez.

– Meghívjuk azokat a kollégákat, akik a kezdetektől közreműködői a fesztiválnak, és várjuk élményt, tapasztalatot szerezni azon társulatok tagjait is, amelyek nem szerepelnek a programban. Mivel a választékbőség a fesztivál egyik sajátossága, ezúttal is láthat a közönség technikai újításokkal kitűnő munkákat, miként az intim teret és kisszámú ínyencet vonzó, bizarr kísérleteket, de természetesen népszerű előadásokat is – összegezte a fesztiváligazgató. SzA


Magyar Színházak XXX. Kisvárdai Fesztiválja

Június 22., péntek

17 óra: Ibsen: Ha mi holtak feltámadunk – a soproni Petőfi Színház, a budapesti Nemzeti Színház és a
Zentai Magyar Kamaraszínház koprodukciója

20 óra: Sarkadi-Fábri-Nádasdy-Vincze: Körhinta – Budapesti Nemzeti Színház

Június 23., szombat

15.30: Mika Myllyaho: KÁOSZ – Kassai Thália Színház

18 óra: Goldoni: Chioggiai csetepaté – Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház

21 óra: Kálmán Imre-Leo Stein-Béla Jenbach: Csárdáskirálynő – egri Gárdonyi Géza Színház

Június 24., vasárnap

18 óra: Racine: Phaedra – Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház

21 óra: Moravetz-Balásy-Horváth-Papp: Zrínyi 1566 – Egri Gárdonyi Géza Színház (Bagolyvár)

21 óra: Körmöczi-Kriván Péter. Kapufa és öngól – Nagyváradi Szigligeti Színház

Június 25., hétfő

16 óra: A gyertyák csonkig égnek – Marosvásárhelyi Spectrum Színház

18 óra: Dosztojevszkij: A félkegyelmű – Komáromi Jókai Színház

21 óra: Terék Anna: Víg könnyek násza – Vajdasági Tanyaszínház

Június 26., kedd

18 óra: Danilo Kiš: Borisz Davidovics síremléke – Újvidéki Színház

21 óra: Elvira Lindo-Gyarmati Kata: Csak egy szóval mondd – Szabadkai Népszínház Magyar Társulata (Rákóczi stúdió)

21 óra: Én, Leonardo – ExperiDance Production előadása

Június 27., szerda

18 óra: Németh Ákos: Autótolvajok – Zentai Magyar Kamaraszínház

21 óra: Betyárjáték – Ferenczi György és a Rackajam, a budapesti Nemzeti Színház és a Híd Média Kft. közös produkciója.

21 óra: Hajnali 4 – Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház (Rákóczi Stúdió)

Június 28., csütörtök

16 óra: Zabhegyező – Újvidéki Művészeti Akadémia (Rákóczi Stúdió)

18 óra: Henrik Ibsen: Hedda Gabler – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata

21 óra: Donald Churchill: Édes bosszú – Budapesti Turay Ida Színház (Bagolyvár)

Június 29., péntek

18 óra: Frank Wedekind: A tavasz ébredése – Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem, Színház és Televízió Kar Magyar Színházi Intézete koprodukciója (Művészetek Háza)

18 óra: Keresztül Európán – Tompos Kátya és Hrutka Róbert zenés estje (Coffee Tea Area)

21 óra: Augusztus (Bruno Schulz elbeszélései nyomán) – Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara (Rétközi Múzeum)

21 óra: Neoton Família-koncert (Flórián tér)

Június 30., szombat

18 óra: Záróünnepség, a gálaműsorban közreműködnek a Fővárosi Nagycirkusz művészei (Művészetek Háza)

21 óra: Peter Quilter: Mr. és Mrs. – Verebes Linda és Pindroch Csaba előadása ( Bagolyvár)

Szakmai programok

Bocsárdi László: Pályakép – Kiállítás a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza előcsarnokában

Kollektív szerepépítés (­Arlequin) – Workshop Sardar Tagirovsky vezetésével

Színház – határok nélkül: kerekasztal-beszélgetés a koprodukciós formákról








hirdetés