A cél: győzelem az autósportok bölcsőjében

A cél: győzelem az autósportok bölcsőjében
Idén július helyett júniusban kerül megrendezésre a Brit Nagydíj. Ez az a verseny, ahol hagyományosan a Ferrari és a McLaren szerepel jól.

Így ha az idén domináns és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Fernando Alonso szeretné hazavinni az egyik legrangosabb Forma-1-es viadal győztes trófeáját össze kell kapnia magát Silverstone-ban. A Renault 28 pontos előnnyel rendelkezik a konstruktőri ponttáblán a hétvégi futam előtt, miközben spanyol sztárpilótája 21 pontnyi előnnyel vezeti az egyéni ponttáblát Michael Schumacher előtt.

A 2005-ös futamon a McLarennel harcolt a Renault a dobogós helyekért, amelyből végül is utóbbinak egy jutott. Fernando Alonso ugyanis második lett, csapattársa, Giancarlo Fisichella pedig a negyedik. Tavaly a Ferrari nem tudott labdába rúgni a dobogós helyekért folyó küzdelemben, de ez idén, az eddigi eredményeket tekintve megváltozhat és a maranellói istálló nagy eséllyel átveheti a hazai pálya előnyét élvező McLaren helyét e kettős párharcban. Azonban a tavalyi futamot Juan-Pablo Montoya révén megnyerő csapat nem adja olyan forrón a kását. Az eddigi 40 Brit Nagydíjból, amin elindult, 13-on győzedelmeskedő wokingi istálló idei első győzelmére feni a fogát. Szeretné végre kiütni a nyeregből a Ferrarit és a Renault-ót és felzárkózni hozzájuk a világbajnokságban.

Nagy presztízzsel bír a Brit Nagydíj-győzelem, s ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy minden éllovas a győzelmet célozza meg a hétvégén. Ezzel így van Michael Schumacher is, aki idei harmadik győzelmére hajt. “Attól függ minden, hogy hogyan tudjuk fejleszteni az autónkat. Ez, szerintem kulcsfontosságú és a Ferrari ebben igencsak kitűnő… Minden adva van ahhoz, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el.”

Az idei évben azonban a brit pályán tavasszal tesztelő csapatok egyöntetű véleménye szerint megváltoztak a viszonyok, főként a V8-as motoroknak köszönhetően. Sok a gyors kanyar Silverstone-ban, s bár az idei motorok kevésbé erősek, nagyobb az autók tapadása a puhább abroncsoknak köszönhetően. Ez azt jelenti, hogy az autók sokkal gyorsabbak a kanyarokban, s a kör elejének nagy részében teljes gázzal lehet hajtani. S ez mit jelent a pilóták számára? “Először is a versenypálya így sokkal nehezebb fizikálisan – köszönhetően a sok gyors kanyarnak és az elég buckás felszínű pályának. Persze sok örömet is hoz. Mindig jó érzés nagy sebesség mellett támadni az ellenfelet és a határon autózni.” – mondta lelkesen Fernando Alonso.

A pálya és a verseny

A pálya a nagyon gyors és az erős motorral rendelkező autóknak kedvez, s mivel gyors és nehéz, emiatt szinte lehetetlen itt előzni. A Bridge és a Copse kanyarnál kicsi a tér, így nagyon óvatosan kell azokat bevenni. A Stowe kanyar biztonsági szempontból sokat javult Michael Schumacher 1999-es balesete óta. Mindig remek a hangulat Silverstone-ban, így méltán vált sok pilóta kedvencévé.

A Silverstone-i pálya nem csak az autóknak és pilótáknak, de az abroncsoknak is nagy kihívás. A gumiháború újra felizzik majd a Nagy-Britanniában. A pálya a lassú, közepes és gyors kanyarok megfelelő elegye. A gyors szakaszok miatt nagy figyelem hárul majd az abroncskopásra, emiatt nagyon elővigyázatosan választanak majd az istállók abroncsokat. Sok csapat gyakorta tesztel ezen a pályán, ami segítheti az autók megfelelő beállítását is. Miután nehéz a pályán előzni, az istállók stratégáin sok múlik, ugyanis most mindennél fontosabb szerephez jut a versenystratégia, amellyel versenyt lehet nyerni és veszíteni.

A 60-körös Brit Nagydíj június 11.-én helyi idő szerint 13 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 5,141 km, a teljes versenytáv 308,355 km. A pályarekordot Michael Schumacher tartja, ideje 1 perc 18,739 másodperc.

2005-ben Juan-Pablo Montoya szerezte meg a győzelmet Silverstone-ban, így tehát mclarenes siker született. A kolumbiai pilóta ideje 1’24″29.588 volt.
A második helyezett a Renault pilótája, Fernando Alonso lett, míg a bronzérmes helyen Kimi Räikkönen (McLaren) ért célba.

Forrás: Amber PR

JLI








hirdetés