A csoda és a ,,semmi”

A csoda és a ,,semmi”
© Illusztráció: KM-archív
Szeptember elseje dátum, mely óriási jelentőséggel bír az emberek életében. Mert mindenki vagy lesz, éppen most az, vagy volt iskolás. S hogy kinek mit jelent? Dankó Mihály jegyzete.

Az elsős ilyenkor lépi át a nagybetűs élet küszöbét. Segít neki az óvodában szerzett „edzettség”, de ez mégis teljesen más. Az én helyett megjelenik a mi, a közösség. Megkezdődik a tanév, mely legalább száznyolcvan nap együttlétet, örömet, bánatot hoz számára. A kezdeti bizonytalanságot követi a döbbenet: fontos vagyok, számítok, felelősséggel tartozom a cselekedeteimért, mérik a tudásom, a teljesítményemet. Aztán ahogy az évek telnek, jön a biztonság, a határozottság, a „semmi”. Hisz, ha megkérdezik egy nagyobb diáktól, mi történt az iskolában, a válasz kézenfekvő: semmi. Holott, tudjuk: minden!

Szeptember 1-je a pedagógus számára is az új évet, a munkát jelenti. Bár itt és most rossz a munka kifejezés. Ez a pálya igazi hivatástudatot, elkötelezettséget kíván. Nem véletlenül nevezik őket lámpásoknak. Küldetés az övék, bizalomra épülő értékteremtés. Hogy miért? Egyre önzőbb világot élünk, egymás problémáira kevésbé vagyunk nyitottak. Kizárólag a mára koncentrálunk, a saját jelenünkre, és nincs időnk arra gondolni, hogy mi lesz a jövőben, és benne gyermekeink sorsa. S ezért a mai társadalmainkban az iskola, benne a tanár, a tanító szerepe és jelentősége sokkal nagyobb, mint korábban bármikor. Ehhez kapcsolódik szorosan a szülő példamutatása is. Nem elég elengedni az iskola kapujában a gyerek kezét, vele kell lenni lélekben. Biztatni, támogatni, s ha kell, felelősségre vonni. Mert csak közösen, együtt taníthatják, nevelhetik a számunkra és a jövő szempontjából oly fontos emberpalántákat.

Dankó Mihály








hirdetés