szon-sportoldal

2011.09.10. 09:48

Bugyiék ismét bajnokiznak a Kaposvárral

Röplabda - A Nyíregyházi FRK a férfi bajnokság legmagasabb osztályában indul.

Röplabda - A Nyíregyházi FRK a férfi bajnokság legmagasabb osztályában indul.Ilyen az élet! Tavaly két nyíregyházi csapat játszott a röplabda extraligában, azóta a Nyíregyházi Főiskola megszűnt, az NRK Nyíregyháza pedig talán megmarad, és az NB II-ben folytatja. A tiszta amatőr Nyíregyházi Férfi Röplabda Klub évek óta a bajnokság második vonalát jelentő NB I-ben meccselt, a hétvégén rajtoló új bajnokságban viszont a hazai pontvadászatok élvonalában folytatja.

Nem az extraligában, hanem ismét az NB I-ben. A szövetség a sok visszalépő miatt úgy döntött, hogy az idén a bajnoki piramis csúcsát az NB I. jelenti, így a nyíregyháziak itt szerepelnek. Olyan csapatokkal is találkozhatnak, mint a Kaposvár, a Kecskemét, akikkel jó pár esztendeje – szintén az élvonalban – parádés rangadókat vívtak.

Örömmel nosztalgiáznak

– Természetesen örülünk annak, hogy az élvonalban indulhatunk, igaz, erről a szövetség tehet – kezdte lapunk tájékoztatást Bugyi József játékos-edző. – Néhányunkat örömmel tölt majd el, hogy a szakág olyan hazai fellegvárában játszhatunk majd ismét bajnokit, mint Kaposvár vagy Kecskemét. Ami a felkészülésünket illeti, korábban mindig hosszabb volt, hiszen vagy szeptember végén, vagy október elején indultak a pontvadászatok.

– Most hamarabb kezdünk, így kevesebb idő állt a rendelkezésünkre. A lehetőségekhez képes gyakoroltunk, sajnos, az edzőmeccsek, a tornák hiányoznak, mert ezek kimaradtak. Csak a debreceniekkel tudtunk felkészülési meccset játszani.

Az NYFRK tavaly sem rendelkezett túlságosan bő kerettel, most sem lesz hosszú a kispad. Mentek és szerencsére jöttek is játékosok.

– Ami a távozókat illeti, Molnár Ádám a MAFC-ban folytatja – így Bugyi József. – Ő már tavaly is a fővárosban tanult, de akkor még hazajárt a meccsekre. Lesz most is egy ilyen ingázónk, hiszen Szabó Attila Miskolcon egyetemista, hét közben ott fog edzeni, a tervek szerint egy gyakorláson és a meccseken már velünk lesz.

– Sikerült leigazolnunk Berkes Zoltánt, aki játszott már nyíregyházi színekben, ő Debrecenből jár majd át az edzésekre és a meccsekre. Horváth László korábbi sérülése rendbe jött, így rá is számíthatunk, elsősorban nyitásfogadásban.

Szombaton Dunaújvárosban kezdi a pontvadászatot a nyíregyházi csapat. Az alapszakasz után az első nyolc folytatja a rájátszásban, a 9–11. helyezettek egy külön mezőnyben, kevesebb találkozóval zárják majd a bajnokságot. Mit vár Bugyi József a bajnokságtól és a nyitómeccstől?

– A bajnokságban vérmes reményeink nem lehetnek, hiszen mondjuk a Kaposvár és a Kecskemét ellen szinte semmi esélyünk – válaszolta Bugyi József. – Azokkal a csapatokkal szeretnénk mindenképpen partiban lenni, akikkel tavaly is egy osztályban voltunk, és szeretnénk bejutni az első nyolcba.

Fiatal az ellenfél

– Ami a szombati meccset illeti, a dunaújvárosi együttes ügyes fiatalokból áll, így igazán nem tudom, hogy milyen eredményre számíthatunk. A rövidebb felkészülés miatt két-három fordulónak el kell majd telnie ahhoz, hogy igazán láthassuk azt, mire lehetünk majd képesek.

A Nyíregyházi Férfi Röplabda Klub játékoskerete: Ádám András, Berkes Zoltán, Bugyi József (játékosedző), Horváth László, Hubicska Patrik, Kulcsár Gergely, Pampuch Csaba, Szabó Attila, Szilágyi Botond, Tolnai József, Villás Tibor

Az NYFRK mérkőzései az alapszakaszban

Szeptember10.,16.: Dunaferr-Nyíregyházi FRK

Szeptember 20., 18: Nyíregyházi FRK-Kazincbarcika

Szeptember 24., 18: Dág-Nyíregyházi FRK

Október 2., 17: Nyíregyházi FRK-MAFC

Október 8., 17: Csepel-Nyíregyházi FRK

Október 16., 17: Nyíregyházi FRK-Szolnok

Október 22., 17: Sümeg-Nyíregyházi FRK

November 6., 17: Nyíregyházi FRK-DEAC

November 13., 17: Kaposvár-Nyíregyházi FRK

November 20.: Nyíregyházi FRK-Kecskemét

November27.: Nyíregyházi FRK-Dunaferr

December 3.: Kazincbarcika-Nyíregyházi FRK

December 10.: Nyíregyházi FRK-Dág

December 18.: MAFC-Nyíregyházi FRK

Január 7.: Nyíregyházi FRK-Csepel

Január 13.: Szolnok-Nyíregyházi FRK

Január 16.: Nyíregyházi FRK-Sümeg

Január 28.: DEAC-Nyíregyházi FRK

Február 4.: Nyíregyházi FRK-Kaposvár

Február 12.: Kecskemét-Nyíregyházi FRK

- Mán László -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!