A dühös bikákat sikerült megfékezni

By Koncz Tibor
A kézilabda NB II. Észak-keleti csoportban a húsvéti ünnepek miatt beiktatott két hetes szünet után folytatódott a küzdelem.

A férfiaknál két megyei rangadót játszottak: Fehérgyarmaton és Kisvárdán egyaránt hazai győzelem született. Idegenden nyert a Tiszavasvári, hazai pályán a Mátészalka, míg anőknél a Kállósemjén nagy csatában, minimális különbséggel maradt alul Derecskén.

Kézilabda NB II.

18. forduló, férfi

Bőcs–Tiszavasvári    24–25 (17–12)
Bőcs, 90 néző, v.: Alapi A., Kovács T. Tiszavasvári: Pacza A. – Benyusz K 6, Dancs M 7/2, Buzás B. 1, Bod B., Kiss K. 7, Mezei L. 3. Csere: Volosínóczki (kapus), Medve R., Kovács L., Smiger G., Csócsics G. 1, Lukács G., Kovács G. Játékos-edző: Medve Róbert. Kiállítások: 10, illetve 6 perc. Hétméteresek: 3/2, illetve 4/2. A hazaiak, mint dühös bikák, a vendégek pedig mint a gyáva nyulak, sok hibával játszottak. A félidő letelte után a vasvári csapat is felvette a kesztyűt, jó védekezés mellett a támadásoknál is keményebbek, pontosabbak lettek, s a 49. percben egyenlítettek. Végül sikerült a hazai vereségért revansot venni a sörösökön: a vendégek győzelme  az akarat és lelkesedés diadala volt. Junior: 32–26. (Hankó András)

Fehérgyarmat–Nyírbátor    40–36 (21–19)
Fehérgyarmat, 350 néző, v.: Aczél, Paulovics. Fehérgyarmat: Nagy T. – Kotvász A. 2, Tóth N. 10, Csapos J. 4, Balogh G., Szabó P. 13, Pásztor A. 3/2. Csere: Somogyi I. (kapus), Gaál R. 4, Szűcs B. 2, Csobai A. 1, Raska A. 1, Hadar B. Játékos-edző: Csapos János. Nyírbátor: Tóth M. – Aranyos S. 2, Pisák 7/3, Jávor D. 1, Vinnai N., Molnár Z. 8, Szemcsák O. 8. Csere: Bíró D. (kapus), Király Z. 4, Erdős Z. 4, Nagy G. 1, Lázár A. 1, Aranyos R. Edző: Weibli Zoltán. Kiállítások: 6, illetve 6 perc. Hétméteresek: 3/2, illetve 3/3. A sérülések, betegségek miatt juniorokat is bevető hazaiak kitűnő ellenfelet győztek le. Junior: 37–39. 

Kisvárda–Demecser    32–28 (16–11)
Kisvárda, 350 néző, v.: Pusztai T., Sipos L. Kisvárda: Simon A. – Csendes Á. 2, Kovács A. 3, Czili A. 3, Sándor L. 6, Nagy D. 5/1, Nagyházi P. 6. Csere: Koi E. (kapus), Paróczai L. 3, Türk F. 2, Dévényi J., Bata B., Botka A. 1, Kozma P. 1. Edző: Papp József. Demecser: Holb M. – Kerékgyártó J. 1, Szikszai T. 4, Kovács L. 4/1, Fekete R. 6, Járosi A. 8, Szemes K. 3. Csere: László J. (kapus), Kiss J. 1, Hegyes Z., Győri Z., Vitális I., ifj. Kósa I., Orosz I. Edző: id. Kósa István. Kiállítások: 8, illetve 12 perc. Hétméteresek: 4/1, illetve 1/1. Jó iramú mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó Kisvárda megérdemelten nyert. Junior: 29–25.

Mátészalkai MTK–Balmazújváros II 27–23 (13–7)
Mátészalka, 150 néző, v.: Berényi, Pető. Mátészalka: Felföldi – Varga R. 3, Király Gy. 5, Varga T. 3, Kun Á. 6, Szántó Sz. 8/3, Almási G. Csere: Zatureczki (kapus), Balla J. 1, Varga Z., Kovács L., Szender Sz., Orosz L. 1. Edző: Falcsik Miklós. Kiállítások: 14, illetve 6 perc. Hétméteresek: 3/3, ileltve 0. Az újvárosi fiatalok a második félidő elején kicsit ráijesztettek a hazaiakra, de a folytatásban helyreállt a rend. Junior: 24–27.

További eredmény: Hajdúszoboszló–Berettyóújfalu 17–24, Püspökladány–Füzesabony 32–36.

A bajnokság állása:

 1. Füzesabony 18 13 3 2 562–482 29 
 2. Tiszavasvári 18 13 1 4 538–473 27
 3. Fehérgyarmat 19 10 3 6 526–497 23
 4. Berettyóújfalu 18 11 – 7 469–441 22
 5. Kisvárda 19 9 1 9 532–522 19
 6. Mátészalka 18 8 2 8 463–468 18
 7. Bőcs 18 8 1 9 483–508 17
 8. Demecser 18 7 2 9 513–524 16
 9. Nyírbátor 18 8 – 10 533–559 16
 10. Balmazújváros 18 5 2 11 474–502 12
 11. Hajdúszoboszló 18 4 2 12 444–488 10
 12. Püspökladány 18 4 1 13 432–505 9

17. forduló, női

Derecske–Kállósemjén    20–19 (11–9)
Derecske, 150 néző, v.: Moldovan, Ökrös L. Kállósemjén: Szabó Viktória – Poór B. 4, Szabó Valéria 1, Nagy M., Tar H. 3, Frank P. 5, Németh N. 3/2. Csere: Jurecska K. (kapus), Péter E. 1, Gaál L. 2, Papp R., Máté V. Játékos-edző: Gaál Linda. Kiállítások: 12, illetve  10 perc. Hétméteresek: 5/4, illetve 4/2. Jól védekezett a semjéni csapat, a támadójáték viszont nem volt az igazi… Junior: 20–18.

További eredmények: Szeghalom–Túrkeve 24–23, Bőcs–Újkígyós 31–23, Alsózsolca–Gyula 27–24, Debreceni VSC III–Füzesabony 26–33.

A bajnokság állása:

 1. Hajdúböszörmény 15 13 1 1 488–366 27
 2. Füzesabony 17 12 – 5 593–475 24
 3. DVSC III 15 12 – 3 473–381 24
 4. Kállósemjén 16 10 2 4 401–372 22
 5. Derecske 15 7 1 7 421–406 15
 6. Szeghalom 16 7 1 8 412–431 15
 7. Bőcs 16 7 1 8 417–444 15
 8. Túrkeve 16 5 1 10 392–4442 11
 9. Gyula 16 5 – 11 419–457 10
 10. Alsózsolca 16 3 – 13 382–509 6
 11. Újkígyós 16 2 1 13 397–492 5








hirdetés