A fagy megmutatta

Bevallom, magam sem vagyok kivétel, és a farkasordító hidegről mi más is jutna az eszembe, mint a sorkatonai szolgálat. (Bár… ahogy állunk, lassan magyarázni kell egyre több korosztálynak, mit is jelent ez, illetve a hazafiúi kötelesség.) Ha valamikor is váratlanul zúdult mínusz 20 fokos hideg az országra, akkor az 1985 január-februárjában történt. Előtte már rég nem láttunk telente havat, jeget, de akkor úgy tűnt: a sok-sok latyakos tél miatt nyafogó embereket komolyan megleckéztetik az égiek.

Éjjel őrszolgálatot adni az üzemanyag raktár mellett csak fogösszeszorító dac árán lehetett, de a zsibbasztó fagy megrostálta angyalbőrös közösségünket is. Kiderült, ki hajlandó a társaival együtt tűrni és helytállni a csontig hatoló hidegben, és ki az, aki kibúvót keresve cserbenhagyja a többieket.

A most nyakunkba szakadt tél ezt juttatja eszembe, meg azt, hogy az idő haladtával hányszor is voltam tanúja annak, ki és mi elől futamodik meg. A magukat baloldalinak valló fiatalok például a haza védelmének még a gondolatától is. A legnagyobb létszámú kisebbség védelmére felesküdött aktivista a küldetése elől menekül, egészen Kanadáig. Ott szavakkal is bizonyíthatja elhivatottságát, a tetteket, a missziót meghagyja másnak.

A ma született csecsemőtől a holnap meghaló aggastyánig minden állampolgárra csaknem 3 millió forint adósságot rakók a visszafizetés alól bújnak ki. Bonyolult gazdaság- és pénzpolitikai eszmefuttatások közben azt felejtik el: az adósságot nem átütemezni, hanem visszafizetni kell.

Nem lehet megfutamodni a nehéz idők elől. Ha mindenki így tenne, az egész világ egy folyton hömpölygő vándorcirkusz lenne. Csak azoknak van maradásuk, akik összetartanak és összeszorítják a fogukat, ha kell. A velünk élő valamennyi generációt nyomasztott már valamilyen teher: van, aki a háború poklában vált felnőtté; a legtöbben egy vad, majd puha diktatúrában töltötték el legtermékenyebb éveiket; most a háborús romok nélküli újjáépítés a tét.

- Nyéki Zsolt -