Sport

2013.09.11. 08:23

Aranykorra tekinthet vissza az egykori „rókavadász”

Nyíregyháza - A még 50 évesen is világbajnoki ezüstöt szerző Orosi János ma ünnepli 60. születésnapját.

Nyíregyháza - A még 50 évesen is világbajnoki ezüstöt szerző Orosi János ma ünnepli 60. születésnapját. Olyan alkatú ember, akin nehezen fog az idő. Az az idő, amely bizony hozott megannyi próbatételt, s az öröm mellett a fájdalom is sokszor csalt könnyet a szemébe. Orosi János rádiós tájfutóként nyolcszoros világbajnoki cím büszke tulajdonosa, de ha a pályafutásának egy-egy állomását szeretné felidézni, akkor összesen 33, különböző színben csillogó világ- és Európa-bajnoki érem segíti ebben.

Különös sors az övé: ötven évesen is sportkarrierje csúcsán volt, ahonnan felelőtlen fiatalok egy pillanat alatt taszították a mélybe, amikor autójukkal belé hajtottak, és összetörték a lábát. Járni kellett tanulnia - neki, aki húsz évvel fiatalabbakat futott le játszi könnyedséggel. Talán ebből a mélységből nehezebb volt visszatérni az egyszerű hétköznapi életbe, mint annak idején fellépni a világ legjobbját illető dobogó legmagasabb fokára. Ma már mindent a helyére tett magában, és hálás az életnek a lehetőségekért, a tanárokért, a barátokért, legfőképpen a családjáért.

Ügyes gyerek volt

- A nyíregyházi Krúdy gimnáziumban Tatos Pista bácsi 1971 tavaszán küldött el a megyei középiskolás tájfutó bajnokságra. Azt mondta: „Elég jól futsz, indulj el ezen.” Én mondtam neki, hogy soha életemben nem volt térkép a kezemben, úgy el fogok tévedni, hogy reggelig nem találnak rám. Ó nem – felelte -, ügyes gyerek vagy te, majd futsz a többiek után, nem lesz baj. Elindultam, a harmadik helyen végeztem, így mennem kellet a területi döntőre – tudjuk meg az ünnepelttől, hogyan tette meg az első lépéseket és lett profi „rókavadász”, ahogy a szakmai berkekben tréfásan nevezik ezt a sportágat.

Ezután Vencel Miklós kereste meg: ő vezette az iskolai rádióklubot, tagja volt az akkori rádió iránymérő válogatottnak, és abban az évben lett Európa-bajnok. Ő is felfigyelt a terepen ügyesen mozgó ifjúra, és hívta, menjen rádió iránymérést tanulni. Hamarosan benevezte az első versenyére, a kecskeméti Hírös Kupára, ahol rögtön harmadik helyen végzett ifjúsági kategóriában. Kis idő múlva meghívták a válogatott keretbe, és elkezdődött a nemzetközi szereplése: még abban az évben eljutott Moszkvába, utána Lengyelországba, és 1972-től 2003-ig töretlen volt a pályafutása.

Világverseny Nyíregyházán

Hosszú lenne az egészet bemutatni, inkább csak a legemlékezetesebbekről ejt szót. Svédország, 1994: itt három arany- és egy bronzérmet szerzett. Kína, 2000: közel az 50 évhez, rendkívül mostoha körülmények között lett egyéni világbajnok. A legtöbbet mégis arról a versenyről mesél, amelyen el sem indult: Nyíregyháza, 1998.

- Minden idők egyik, ha nem a legsikeresebb világbajnokságát rendeztük az összes kontinensről 31 ország részvételével, s mindjárt az első napon két magyar aranyéremnek is örülhettünk – említ újabb aranyos pillanatokat. Ő akkor egy évre visszavonult a versenyzéstől, mert minden idejét és energiáját a szervezésnek szentelte. Az eredmény nem maradt el, a versenyzők a mai napig emlegetik a ’98-as vb és Nyíregyháza nevét.

Vissza a mélyből

Aztán újra belelendült, és újabb világbajnokságot nyert a már említett kínai versenyen. Ötven évesen, a 2003-as lengyelországi vébéről ezüsttel jött haza, s bosszankodott, mert egy apró hiba miatt maradt le az aranyról – egy korosztállyal fiatalabb mezőnyben! Ám nem ez volt a baj, hanem ami ez után következett: a baleset… Ez szó szerint kettétörte a sportpályafutását.

- Kegyetlen öt év következett, megjártam a poklok poklát, s újabb öt év elteltével sikerült talpra állni. Nagyon nehéz időszak volt. A fizikai és lelki fájdalmak közben rádöbbentem arra is, hogy addig voltam fontos, amíg hoztam az eredményeket és szereztem a támogatókat, de amikor járni kellett tanulnom, pár ember elfelejtett, de többen voltak, akik végig kitartottak mellettem. Mindig szerettem segíteni másokon, és akkor bizony fájt, hogy kevesektől kapom ezt vissza.

A bajban is a családra támaszkodhattam: a feleségemre és a két lányomra. Velük együtt tudtam megvívni ezt a csatát is. Feleségem 36 éve jóban-rosszban kitart mellettem, két lányunk, Petra és Dóra felnevelésében is nagyszerű társ volt. Sokat voltam távol tőlük, de megértették, elfogadták, hogy - a feleségemet idézzem – nekem egy káros szenvedélyem van: a sport. Együtt örülünk a két unokánknak, és várjuk a harmadik érkezését. Sportos családba fog csöppenni, hiszen Petra férje a 400 méteres gátfutás magyar csúcstartója, atlétikai szakkommentátor, Dóra vőlegénye pedig úszott.

 

Éltető ereje a mozgás

A mai napig versenyeznék, ha nincs ez a baleset, de szerencsés vagyok, hogy életem egyes szakaszain olyan emberekkel találkoztam, akik jó irányba terelték az életemet. A baleset után is így történt: 2005-ben jutottam el Budapesten Hangody professzorhoz, aki új módszerrel végzett el több műtétet: saját porcomból vett szöveteket olaszországi laboratóriumban tenyésztették, és az így nyert porclapokat ültették vissza a térdembe.A rehabilitáció közel egy évig tartott, de isteni szerencseként éltem meg, hogy ilyen kiváló professzor vett kezelésbe, mert mozgás nélkül nehezen tudtam volna elképzelni a további életemet. Nekem ez ad éltetőerőt. Kaptam még egy esélyt, kerékpározok, kocogok, persze nem annyit és olyan tempóban, mint a baleset előtt. No de itt van a két unoka, ők is komolyan próbára teszik a teherbíró képességemet – említi mosolyogva az új próbatételt, említve még egy nagy tervet: a sportág egykori sikersorozatának támogatóit egyszer szeretné újra leültetni egy asztal mellé, így köszönve meg önzetlen segítségüket.

 

- Nyéki Zsolt -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!