A „farmereket” is legyőzte a DEAC

Akt.:
Nem hagyták, hogy a fáradtság kerekedjen felül
Nem hagyták, hogy a fáradtság kerekedjen felül - © Fotó: Matey István
Debrecen – Fontos három pontot szerzett a Debrecen, mely ezúttal 4–0-ra diadalmaskodott.

A Csíkszereda elleni sikerrel megvívott rangadó után másnap pénteken este a DEAC játékosainak újra ki kellett korcsolyázni a jégre, ezúttal a „Vienna-farm” ellenében. Hiába a fáradtság, újra győzni tudott a cívisvárosi egylet a Debreceni Jégcsarnokban, ezúttal 4–0-ra nyertek Berta Ákosék.

Egy gól esett az első harmadban, már az ötödik percben vezetést szereztek a hazaiak, Németh Attila juttatta a pakkot a vendégek kapujába. A kapuralövések terén kiegyenlített első húsz percet hozott a meccs, kisebb hazai fölénnyel. A második játékrészben valamivel agresszívebben kezdték a játékot a debreceniek, sokat lőttek kapura, de a bécsi hálóőr állta a sarat. A 28. percben azonban tehetetlen volt, Németh lepattanóját Kuleshov vágta be. Az utolsó előtti percben alakult ki a harmad legnagyobb hazai lehetősége, a vendégek kapuja előtt pattogó korongot többen is megpróbálták a levegőből beütni, de a játékvezetők belefújtak az akcióba. Az utolsó etapban Kovács Bronson Zoltán tudott duplázni, ezzel eldöntve az összecsapást.

„Egy elképesztően kemény mérkőzésünk volt a Csíkszereda ellen, nehéz egy nappal később belemenni egy újabb meccsbe, főként, ha egy ilyen fiatal, korizós ellenféllel szemben játszol. De a legfontosabb az, hogy megvan a három pont. A mérkőzés után a srácoknak lesz 3 nap pihenőjük, ilyenkor meg tudják látogatni a családjukat, kicsit kikapcsolódhatnak, de utána jövünk vissza, elkezdünk megint keményen dolgozni” – olvasható David Musial vezetőedző nyilatkozata a DEAC honlapján.

HBN


Budapest - A Debrecen saját közönsége előtt 4-0-ra legyőzte a Vienna Capitalst a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján. Eredmények (a liga honlapja szerint): DEAC-EV Vienna Capitals II (osztrák) 4-0 (1-0, 1-0, 2-0) korábban: Gyergyói HK (román)-Dunaújvárosi Acélbikák 1-3 (1-2, 0-0...

Budapest/Debrecen - A DEAC hazai pályán 6-0-ra legyőzte a tabella élén álló Csíkszeredát a jégkorong Erste Liga csütörtöki játéknapján. A csíkszeredai klub a héten másodszor kapott ki úgy, hogy gólt sem lőtt, hétfőn a vendég brassóiaktól szenvedett 3-0-s vereséget. A Corona Brasov ezúttal megint ...



Sporthírek






hirdetés