A Fatum kettős sikerrel négy között a kupában

Akt.:
A Fatum kettős sikerrel négy között a kupában
© Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A nyíregyházi csapat a visszavágón szettveszteség nélkül verte meg a Kaposvárt.

A Fatum-Nyíregyháza a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzését 3:1-re megverte a második vonalban szereplő Kaposvárt, így a szombati visszavágón jóval kisebb teherrel léphetett pályára.

A szurkolókat az sem rettentette el, hogy a Continental Aréna elfoglaltsága miatt a belvárostól néhány perces autóútra lévő Tiszavasvári úti csarnokban játszott a címvédő együttes, több százan választották a találkozót karácsony előtti programnak.

A keddi, franciaországi túra után kissé fáradtan kezdtek a hazaiak, számos rossz nyitás miatt sokáig csak egy-két ponttal tartották maguk mögött a somogyiakat, sőt, 14:14-re fel is zárkóztak a vendégek. 18:17-nél időt kért Hollósy László, a rövid átbeszélés pedig hatott, a Fatum ellépett és Danielle Brisebois pontjával behúzta az első szettet.

Hasonlóan kiélezett volt a második játszma is, amelyben 18:15-ös nyíregyházi előnynél beállt Szabó Lili és három kiváló nyitással segítette a csapatát. Innen már lendületből megoldották a hazaiak, akik Varga Eliza lecsapásával újabb szettgyőzelmet jegyeztek és a továbbjutást is eldöntötték.

A harmadik játékrészben aztán majdnem mindenki lehetőséget kapott, aki addig nem játszott. A Fatum-Nyíregyháza kettős sikerrel került a Magyar Kupa legjobb négy együttese közé.

Röplabda: női Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó

Fatum-Nyíregyháza-Kaposvár 3:0 (18, 20, 22)



Sporthírek






hirdetés