Gyulaháza
Anno, amikor az Újpest 8–3-ra elporolta a Ferencvárost, a fél ország azzal húzta a pipától alig látó zöld-fehér drukkereket: „Szántják már a Fradi-pályát”. Nos, a Gyulaháza a vasárnapi örökrangadón legyűrte (1–0) a Nyírkarászt, az a veszély tehát nem fenyegeti a megyei első osztályú futballcsapat tagjait, hogy ki lennének téve a szurkolók froclizásának.
Más kérdés, hogy saját létesítményükbe egy ideig nem tehetik be a lábukat. Pedig nem szántják fel, csak átalakítják…
– Megkezdjük a pálya felújítását, az utolsó két tavaszi bajnoki meccset és az utánpótláscsapatok mérkőzéseit Nyírkarászban játsszuk le – közölte Bardi Béla, a gyulaházi polgármester-egyesületi elnök. – A megállapodás is bizonyítja, hogy a két egyesület között, bár korábban nem volt mindig felhőtlen a kapcsolat, az utóbbi években mindez gyökeresen megváltozott. Bízom abban, a vasárnapi győzelem nem rontott semmit a barátságon… Hál’ istennek, sok csapatunk van, ami jelen esetben gondot jelent, nem egyszerű megszervezni, hol és mikor futballozzanak, éppen ezért vártunk a költözéssel. Nyertünk egy pályázatot, és most már szorít a határidő, lépnünk kellett. Olyan eljárással dolgoznak a gyepen, ami reményeink szerint lehetővé teszi, hogy augusztusban, a következő szezon kezdetén ismét otthont tudunk játszani.
Némi kitérőt megér a Karász elleni, a környéken nemes egyszerűséggel El Classicónak nevezett összecsapás. Elvégre, nézőcsúcsot regisztrálhattak a házigazdák: megye egyes találkozón ebben a bajnoki évadban még nem volt ötszáz néző jelen! Most igen, amire gyulaházán is meglehetősen régen akadt példa.
– Négy-öt éve nem volt ennyi néző a pályánkon – örvendezett Bardi Béla. – Szerencsénk volt, a Kisvárda és a Bakta is szombaton letudta NB II-as meccsét, és talán nem túlzás azt kijelenteni: a Gyulaháza–Nyírkarász mérkőzésnek még mindig van akkora híre, ami megmozgatja az embereket. Függetlenül a két csapat szereplésétől, erre ráadásul pillanatnyilag nem is lehet különösebb panasz, a jelek szerint erre továbbra is igény mutatkozik. Ráadásul még győztünk is.