2012.06.8 15:07; Frissítve: 2012.06.8 15:07


A Festival Service úgy döntött: kiszáll

Back II Black Back II Black
írta Száraz Ancsa - Nyíregyháza – Tavaly tavasszal a megyeszékhely vezetése úgy döntött, a szabadtéri színpad nyári működtetésének a jogát a Festival Service Kft. kapja meg, a céggel 1+3 éves szerződést kötöttek.

alt hiba beküldése

Az erről szóló sajtótájékoztatón elhangzott: nemcsak a nagyszínpad éled újjá, hanem a nyíregyháziak egyik kedvenc helye, a Rózsakert is új szerepet kap, a terasz eseti jelleggel megrendezett pódiumprogramokkal válhat a „kiülős” nyáresték kedvelt színhelyévé. Lapunk kérdésére, hogy szakítva a hagyományokkal, miért nem az önkormányzat intézményei, illetve helyi egyesület szervezi a programot, dr. Rózsa Gábor, a szervező kft. ügyvezetője azt válaszolta: egyrészt a megújulás igénye hozta így, másrészt sok esetben jó, ha egy külső cég új szemlélettel és új felfogással vesz részt a szervezésben. Tavaly nyáron a magyar zenei élet meghatározó és számos díjjal elismert előadói léptel fel a szabadtérin, mások mellett a Holdviola, a Quimby, Zséda, a Back II Black Gallusz Nikolettel, Szalóki Ági is koncertet adott.

Kevesebb koncert lesz a szabadtérin

Az idén márciusi közgyűlésen a sorozat látogatottságára vonatkozó kérdésre a városvezetés azt felelte: a szabadtéri színpad tavalyi rendezvénysorozatán valóban talán csak egyszer volt telt ház, de az tény: olyan művészek érkeztek Nyíregyházára, akik nemcsak az országhatárokon belül ismertek és elismertek, és két nyíregyházi táncegyüttes is fellépési lehetőséget kapott.

Ugyanezen a közgyűlésen került a képviselő-testület elé az idei nagyrendezvényekről szóló előterjesztés, benne így a Szabadtéri Nyár sorozata is. Az előterjesztésben az szerepelt: „a programterv kialakításakor – az eddigi tapasztalatokat fegyelembe véve – a szervezők törekedtek arra, hogy kevesebb előadás kerüljön lekötésre. A rendezvénysorozat a Festival Service Kft. rendezésében jön létre.” A tervezett programban Máté Péter emlékkoncert, operett gála, musical parádé és a Móricz Zsigmond Színház: Anconai szerelmesek című darabjának bemutatása szerepelt, a testület a sorozat támogatására 4 millió forintot szavazott meg. Dr. Kovács Ferenc polgármester azt mondta, a tavalyi év tapasztalatait beépítik az idei rendezvényekbe, ezért például kevesebb koncert lesz a szabadtéri színpadon.

Hamarosan nyílik a Rózsakert

Azóta viszont kiderült, hogy a Festival Service Kft. nem él a szerződésben szereplő, plusz három évre szóló opciós jogával, így a városvezetésnek más megoldást kellett keresnie. A Szabadtéri Színpad vagyonkezelője a NyírVV Kft., a nyári rendezvények szakmai lebonyolítása pedig a Váci Mihály Kulturális Központhoz került. Bocskai Pétertől, a NyírVV ügyvezető igazgatójától megtudtuk: egyelőre két estére van már aláírt szerződés: június 29-én az Everdance lép színpadra Puskás Petivel, Muri Enikővel és Mr. Joe-val, augusztus 19-én Az anconai szerelmeseket mutatja be a Móricz Zsigmond Színház társulata, másik két produkcióval pedig még zajlanak a tárgyalások. Hamarosan nyílik a Rózsakert, részben kicserélik a színpadot és zajlik a rácsok felújítása és cseréje is – mondta az ügyvezető. Szerettük volna megtudni, miért nem él opciós jogával a tavalyi sorozatot szervező cég, de a korábbi ügyvezető már kiszállt a cégből, és lapunknak azt mondta, nem kíván az ügybe belefolyni, a kft. honlapán szereplő mobilszám pedig ki van kapcsolva, így pénteken senkit sem tudtunk elérni. Rendes Sándor, a városháza sajtószóvivője lapunknak azt mondta, a kft. áprilisban, tehát a már említett közgyűlés után, de még a szerződésben erre vonatkozó határidő előtt ismertette a döntését a városvezetéssel, amit indokolniuk nem kellett.

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Adrienn, a nap szépe

Adrienn nagykállói diáklány, angol-informatika szakon tanul. Pezsdítő, barátságos és élénk személyiség, aki szereti ha pörög az élet!
tovább »


Login2