A fiatalok tavaszi szünete a pihenésről szólt

A fiatalok tavaszi szünete a pihenésről szólt
Nyíregyháza – Eldöntöttem, hogy a szünetet nem fogom tanulással tölteni. Tokajban voltam, valamint otthon a családommal. A tavaszi nagytakarítást is letudtuk – mondta nevetve Baráth Lívia.

A nyíregyházi Gincsai Lili a tavaszi szünetet barátaival töltötte, akikkel a városban program után kutattak, valamint szüleivel Mezőkövesdre is elutazott.

Gincsai Lili

– A nővérem hazaérkezett Budapestről, így a családdal együtt töltöttük a szabadidőnk nagy részét – árulta el Pálinkás Nikoletta.

Pálinkás Nikoletta

– Szintén a családommal voltam a tavaszi szünetben. Amikor nem otthon pihentem, a barátaimmal lógtam a városban – tette hozzá a lány barátja, Madai Kristóf.

Madai Kristóf

Jill Donthondt cserediákként érkezett a nyíregyházi Krúdy-­gimnáziumba. A múzeum és a város megismerése mellett döntött. – A barátaimmal töltöttem ezt az időt, és különböző húsvéti programokon vettünk részt – jegyezte meg a fiatal lány.

Jill Donthondt

Nagy Márk nem igazán érezte, hogy szünet lenne, mert dolgozott ez idő alatt is. Ha pedig volt egy kis szabadideje, azt a haverjaival és rokonaival töltötte kosár- vagy focimeccset nézve.

Nagy Márk

 

KM-PB








hirdetés