A Fidesz végzett a kopogtatócédula-gyűjtéssel

Rekordmennyiségű, 1 millió 516 ezer 294 kopogtatócédulát gyűjtött össze a Fidesz a Kereszténydemokrata Néppárttal közösen – jelentette be a nagyobbik ellenzéki párt alelnöke pénteken.

Schmitt Pál sajtótájékoztatóján közölte: mind a 176 egyéni választókerületben van hivatalos képviselőjelöltjük.

A politikus úgy fogalmazott, hogy a demokrácia történetében még egyik párt sem tudott ennyi ajánlószelvényt összegyűjteni. Schmitt Pál elmondta, hogy a napokban a Fidesz-kampány részeként mozgósításba kezdenek: a törvény adta lehetőséggel élve megvásárolják a választók címjegyzékét és aktivitáik felkeresik az embereket.

A Fidesz mozgósító kampányában, amelyben minden választásra jogosultat szeretnének elérni, 400 ezer aktivista vesz részt. A kampányért Schmitt Pál a felelős. Céljuk, hogy a mozgósítással a választóknak legalább 75 százaléka vegyen részt az áprilisi voksoláson. Mint mondta, minél többen járulnak az urnákhoz, annál jobbak a Fidesz győzelmi esélyei.








hirdetés