A figyelmeztető jeleket tapasztaljuk

A figyelmeztető jeleket tapasztaljuk
Mátészalka – Az angol példa azt mutatja, hogy az indulatok elszabadulhatnak és erőszakos cselekmények történhetnek.

Megtörtént. Az angol társadalom többsége az Európai Unió elhagyására szavazott. Az eredmény meglepetést csak azoknak okozott, akik nem kísérték figyelemmel az angol és európai fejleményeket.

Az angol királynő már 2014 májusában aláírta az új bevándorlási törvényt, amely korlátozta és ellenőrzés alá vonta a harmadik országbeli állampolgárok Angliába utazását és munkavállalását. Az angol belügyminiszter már ekkor jelezte: a törvény hatályát ki kívánják terjeszteni az uniós állampolgárokra is. Ezt azzal indokolta, hogy több millió keleti – szavait idézve: „ötmillió román” – bevándorló várható.

Az indulatok elszabadultak. Amiről a magyar sajtó nem számolt be, tömegközlekedési eszközökön és másutt is erőszakos cselekmények történtek. A magyar sajtó és politikai elit nem tárta föl és nem foglalkozott ennek következményeivel. Szenvtelenül és felelőtlenül nem mutatott érdeklődést a több mint százezer magyar munkavállaló sorsa iránt! Magyar fiatalok százezrei dolgoznak Angliában. David Cameron a számukat 300 ezer főben jelölte meg.

Mi lesz ezekkel a fiatalokkal? Erről kellene szólnia a közbeszédnek, de ezzel senki nem foglalkozik. Nagy-Britannia az Unió költségvetésének nettó befizetője. Tájékoztatta-e valaki a magyar gazdákat, hogy a támogatási rendszert érinteni fogja Anglia kilépése? Megváltozik-e a német kancellár felfoghatatlan politikája, mely lassan polgárháborúba sodorja Németországot?

Mikor fognak végre lépni?

Az angol példa azt mutatja, hogy ebben a helyzetben az indulatok elszabadulnak. Sajnálatos, hogy Soros György arcát adja és finanszírozza az Európát elözönlő migráns áradatot, mely az angol választás eredményének egyik meghatározó tényezője volt.
Európában 40–50 évente kataklizma bontakozik ki. Az I. világháborút megelőzően, az utolsó békeévben semmi nem jelezte, hogy mi következik. Most a figyelmeztetőjeleket mindenki tapasztalja.

A politikai elit az uniós országokban mikor fog őszintén beszélni a kialakult helyzetről és mikor fog lépéseket tenni európai értékek alapján a helyzet megoldására?

– Dr. Vékony Miklós –








hirdetés