A fiúról szállt az apára a hobbi

Porcelán György és Kevin a máriapócsi tó partján
Porcelán György és Kevin a máriapócsi tó partján - © Fotó: M. Magyar László
Máriapócs – Porcelán György gyakran elkísérte horgászni Kevint, de nem akart tétlenül ülni a vízparton.

Apa-fia program keretében múlatta az időt a közelmúltban a máriapócsi szabadidőpark horgásztavánál a helyben lakó Porcelán György és fia, Kevin. Míg a legtöbb történetünk úgy kezdődik, hogy az édesapa szerettette meg gyermekével a horgászatot, a Porcelán család esetében ez éppen fordítva volt.

– Nem szerettem horgászni, de gyakran elkísértem Kevint ide a tóhoz. Aztán hogy ne üljek a vízparton tétlenül, egy éve levizsgáztam, s azóta már mindketten horgászunk – mesélte a kezdetekről Porcelán György.

– Itt a helyi tóban több 3 kilogramm körüli pontyot fogtam már, de a kállói tóban is sikerült megakasztanom 8-12 kilogrammos pontyot is. A mai napon vagy két órája jöttünk ki, de még nem fogtunk semmit sem. Amikor éppen kapásunk volt, másfelé figyeltünk, így lemaradtunk róla. Pontyot vagy kárászt szeretnénk fogni, valamint rablóhalat, ugyanis pergetni is szoktam. A kifogott halakat vagy visszaengedjük vagy a nagyszülőknek ajándékozzuk, hadd dolgozzák fel ők, a horgászat konyhai részét ugyanis már nem szeretem. Szívesen vagyunk itt a parton, szeretünk a friss levegőn lenni, még az étvágyunk is sokkal jobb. Hetente egyszer-kétszer kijövünk ide. A nyári szünetben több ideje volt Kevinnek a horgászatra, akkor felkerestük többek között a kállósemjéni, a nagykállói és az orosi tavat is – tette hozzá az édesapa.

KM-MML








hirdetés