A főkapitányság pályázatot hirdet

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a középfokú oktatási intézmények első, második vagy harmadik évfolyamán tanuló cigány származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére.

Pályázati feltételek

Pályázatot azok a cigány származású fiatalok nyújthatnak be, akik középfokú oktatási intézmények nappali tagozatán első, második vagy harmadik évfolyamán tanulnak, évismétlésre semmilyen tantárgyból nem kötelezettek, a pályázat benyújtásának évében elért, év végi tanulmányi átlageredményük pedig legalább 3,00.  A pályázónak a fentiek mellett a pályázat benyújtásakor az alábbi feltételeknek kell eleget tenni:

a)      magyar állampolgárság;

b)      magyarországi lakóhely;

c)      büntetlen előélet;

d)      rendészeti szakközépiskolába vagy a Rendőrtiszti Főiskolára való, a középfokú oktatási intézmény elvégzését követő jelentkezés, a hivatásos szolgálati viszony létesítéséhez szükséges tanulmányi és vizsgakötelezettségek teljesítésének, valamint ezt követően a hivatásos szolgálati viszony vállalása;

e)       szakiskolai tanulók esetében az érettségi megszerzésének, és a tanulmányok ennek megfelelő – a szakiskolai tanulmányok befejezését követő tanévben történő – folytatásának vállalása;

f)        kifogástalan életvitel és jó hírnév a pályázók vonatkozásában; a pályázók hozzátartozóinak és a vele egy háztartásban élőknek az életvitele pedig a szolgálat törvényes és befolyástól mentes ellátását nem veszélyezteti;

g)      egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmasság, az alkalmasság pályázat elbírálása során történő, valamint a támogatás időtartama alatti megállapításához szükséges vizsgálatok írásban történő vállalása;

h)      írásbeli hozzájárulás a személyes adatoknak a cigány származású fiatalok rendőrré válásának elősegítése érdekében a Rendőrség által biztosított támogatási rendszer létrehozásáról, valamint a rendőri szervek ezzel kapcsolatos feladatairól szóló ORFK utasításban foglaltak szerinti kezeléséhez, valamint ahhoz, hogy e követelményeknek való megfelelés megállapítása érdekében a pályázó lakó- és családi körülményeit, továbbá a korábbi büntetéseire vonatkozó adatokat előzetesen, és a támogatási szerződés hatályának tartama alatt a Rendőrség bármikor megvizsgálhatja.

A támogatás formája, mértéke

A pályázatot elnyerők számára a támogatást a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság biztosítja saját költségvetése terhére, a középiskolai tanulmányok hátralévő idejére, de legfeljebb az utolsó két évfolyamra, az alábbiak szerint:

a)      számla vagy egyéb igazolás alapján a diákotthoni, vagy kollégiumi szállásköltség, és a menzai ellátás költségeinek teljes körű térítésével, vagy – a szerv választása szerint – étkezési utalvány biztosítása;

b)      tanévenként – számla alapján, személyenként legfeljebb 25.000,- Ft értékben – ruházkodási segéllyel;

c)      tanszersegéllyel (a tankönyvek költségeinek számla alapján történő, teljes mértékű térítésével, az egyéb taneszközök esetében pedig – ugyancsak számla alapján – tanévenként és személyenként legfeljebb 4.500,- Ft értékhatárig);

d)      az előző félév végi tanulmányi eredmény függvényében a tanév alatt, havi rendszerességgel folyósított pénzbeni juttatással:

3,00 – 4,00 tanulmányi átlag

esetén                                                              nettó 2.000,- Ft/hónap

4,01 – 4,50 tanulmányi átlag

esetén                                                              nettó  3.000,- Ft/hónap

4,51 – 5,00 tanulmányi átlag

esetén                                         nettó  4.000,- Ft/hónap

összegben.

Egyéb tudnivalók

A pályázatot 2010. július 31-ig kell a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság Vezetőjének megküldeni.

A magyar állampolgárság, a magyarországi lakóhely, és  a büntetlen előélet igazolására szolgáló dokumentumokat (személyazonosító igazolvány, lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolata, érvényes hatósági erkölcsi bizonyítvány), a pályázó egészségügyi alkalmasságával kapcsolatos házi orvosi véleményt, a Rendőrség által végzendő alkalmassági vizsgálatokhoz való írásbeli hozzájárulás, a személyes adatok kezeléséhez történő írásbeli hozzájárulást, valamint a tanulói jogviszony és a tanulmányi átlageredmény igazolására szolgáló dokumentumokat (a tanulói jogviszony fennállásáról, az oktatási intézmény által kiállított igazolás, a bizonyítvány másolata) a pályázat mellékleteként kell benyújtani.

A pályázók egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmasságának vizsgálatát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálata a rendészeti oktatási intézménybe jelentkezők alkalmassági vizsgálatára irányadó jogszabályi rendelkezések alapján végzi. Az alkalmassági vizsgálatokat a pályázat elbírálása során a Rendőrség kötelező jelleggel végzi el. A támogatás időtartama alatt évente legfeljebb egy alkalommal, amennyiben a pályázóval kapcsolatos körülmények ezt indokolttá teszik. A Rendőrség további alkalmassági vizsgálatok elvégzésére is jogosult.

A pályázatokat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság vezetője által kijelölt személyekből álló bizottság bírálja el és készíti elő döntésre.

A támogatás odaítéléséről a bizottság javaslata alapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság vezetője dönt.

A pályázat elbírálásának határideje 2010. szeptember 15.

A pályázatot nyert tanulókkal a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság  támogatási szerződést köt.

A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás az 524-600/30-27-es telefonszámon Szántó Gusztávnétól kérhető.








hirdetés