A fővárosban járták kiváló táncosaink

Nagyszerű koreográfiákat mutattak be
Nagyszerű koreográfiákat mutattak be - © Fotó: Nyírség Táncegyüttes
Nyíregyháza – Kiemelkedő helyszínen és eseményen lépett fel a Nyírség Táncegyüttes.

A tavalyi év legjobb alkotásait és együtteseit bemutató válogatás február 25-én, szombaton volt látható a Budapesti Operettszínház színpadán. A Nyírség Táncegyüttes ezúttal a Nádasmenti hangulatok című koreográfiával mutatkozott be, amely a kalotaszegi Méra falu páros táncait, valamint más nádasmenti falvak legényes táncait állította színpadra – tájékoztatta lapunkat Demarcsek György.

Ifjúsági Néptáncantológia

A sikeres együttesi bemutatkozás mellett a háromórás gálaműsorban bemutathatták díjazott produkciójukat azok a szólisták is, akik januárban nyerték el az Aranygyöngyös vagy az Aranysarkantyús Táncos címet. A Nyírséget a szólisták között két fiatal díjazott szólótáncos – Szűcs Nóra és Demarcsek Dániel – képviselte, akik a rábaközi Vitnyéd táncait adták elő. – Ugyanezen a napon a Lókötő Táncegyüttes képviselte városunkat, a Vécsey Károly Általános Iskolát és a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskolát az Ifjúsági Néptáncantológián, melyet szintén Budapesten, a Kőbányai Kulturális Központban rendeztek meg. Az ifjúsági csoport szintén hatalmas sikert aratott vezetőik – Grexáné Nagy Enikő és Ugyan Attila – Bodrogközi táncok című koreográfiájával – tette hozzá a Nyírség Néptáncegyüttes művészeti vezetője.

KM








hirdetés