2012.02.12 15:39; Frissítve: 2012.02.12 15:39


A fővárosi MSZP a BKV tudatos tönkretételét sejti

Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) – Az MSZP fővárosi frakcióvezetőjének feltételezése szerint valakik tudatosan dolgoznak a BKV csődjén.

Horváth Csaba vasárnapi sajtótájékoztatóján egyértelműnek tartotta, hogy a Fidesz-KDNP frakciójának és vezetésének szándékában áll a főváros tönkretétele, anélkül nyilvánulnak meg Budapest ellen,  hogy számba vennék az ország gazdaságában betöltött szerepét.

“Cél nélkül a dögkeselyűk az állattani leírás szerint nem tesznek semmit, először köröznek, egyre éhesebben köröznek, és már akkor is megcsipkedik a vélt áldozatukat, amikor az még él” – fogalmazott a szocialista politikus, majd a párhuzamot egyértelművé téve kijelentette: Budapestet úgy támadják, hogy a BKV még nem ment csődbe, de „a fideszes politikusok valamilyen haszon reményében már marakodnak a képzeletbeli koncon”.

Véleménye szerint amint a Malév csődje is sokaknak előnyös lehetett, feltételezhető, hogy a BKV csődje is „zsíros üzleti vállalkozásnak tűnhet bizonyos politikusok és hozzájuk kötődő vállalkozások fejében”.

Jelezte, hogy egy nyilvános borítékba cégneveket tett, egyelőre az Orangeways-t és a VT-Transmant, amelyek álláspontja szerint haszonélvezői lehetnek „az agresszív, Budapest és a BKV csődjét eredményező politikának”. Hozzátette, hogy a listát bővíteni fogja.

Az ellenzéki frakcióvezető pofátlanságnak nevezte azt, hogy az állam és a főváros fele-fele arányban finanszírozza a tömegközlekedési társaság működését. Szavai szerint a főváros a befizetett adóbevételek kilencedét, tizedét kapja vissza, amiből ezt nem lehet megtenni. Ha ezt a kormány nem tudja kiszámolni, akkor “kérjen szakmai segítséget egy első- vagy másodéves közgazdász-hallgatótól” – fogalmazott.

Horváth Csaba emlékeztetett: a Fidesz-KDNP 19 polgármestert, főpolgármestert és 43 országgyűlési képviselőt ad a fővárosnak. Felvetette: vajon mi haszna van abból a budapestieknek, hogy az érintettek ilyen mértékben vehetnek részt a párt döntéshozatalában.

- MTI -

Cimkék: , , ,

Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
A beruházások éve volt a Boschnál
Miskolc - Ezer fővel bővült az elmúlt évben a két miskolci Bosch gyár dolgozóinak száma. tovább »
Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap Ládbesenyőn
Miskolc, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - Időközi polgármester- és képviselő-választást tartanak vasárnap [...] tovább »
Dsida Jenőre és Páskándi Gézára emlékeznek Erdélyben és Kárpátalján
Szatmárnémeti/Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - Szatmárnémetiben, Szatmárhegyen és Beregszászon [...] tovább »
BÉT – Megforduló trend, pozitív nyitás
Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - A negatív piaci tendenciák megfordulni látszanak, mivel a [...] tovább »
IMF/EU-tárgyalások – Varga Mihály az előkészítésnél gyorsabb tárgyalásra számít
Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - Az előfeltételek teljesítésének köszönhetően az előkészítésnél [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés