A futócipő nem kell, elő a labdákkal!

Siska János (jobbra) Farkasinszki Gábor segítségével méri fel a játékosokat
Siska János (jobbra) Farkasinszki Gábor segítségével méri fel a játékosokat - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Új arcok és egy visszatérő is feltűnt a Nyíregyháza Blue Sharks első edzésén.

Már az újdonság a megszokott. A kosárcsapatnál néhány évvel ezelőtt szakítottak a hagyományosnak mondható felkészítő edzésmódszerekkel, és ahelyett, hogy a stadionban vagy éppen az erdőben rónák a köröket a sportolók, teremben csinálják meg az állóképességet és a koordinációt fejlesztő gyakorlatokat. Modern eszközök is előkerültek: a polar systemmel való, és az országban még csak nagyon kevés helyen használt erőplatós mérések mind azt segítik megmutatni, hogy a kosarasok milyen edzettségi állapotban kezdik meg a munkát.

Felmérik a helyzetet

– Az első napokban körültekintően felmérjük a fiúk edzettségi állapotát, különösképpen az újakét, hiszen róluk nincsenek még adataink – avatott be minket a felkészülési programba Siska János, a Kék Cápák vezetőedzője. – Abszolút modern felfogásban dolgozunk, már az első edzéseken is előkerülnek a labdák, a kosárlabdától idegen hosszútávfutást kihagyjuk, az állóképességet más módszerekkel fejlesztjük. Jövő héttől több lesz már a konditermi edzés. Szeptember elejére van egy tornameghívásunk Miskolcra, illetve remélhetőleg el tudunk utazni Szlovákiába edzőtáborba, ahol további mérkőzéseket játszhatunk.

Válogatott erősítés

A szakembernek új játékosokat is be kell építenie a csapatba, a Nyíregyházán évekig alapembernek számító és az előző szezonban is a legjobbak között szereplő Nagy Krisztiánt ketten pótolhatják.

Az első edzésen ott volt az élvonalbeli Jászberénytől érkező, egyébként szombathelyi nevelésű, Bazsó Brúnó. A 23 éves, 195 centis kosaras a 3-as poszton bevethető, mellette érkezett még az eddig még nem megnevezett Tóth Gergely is. A 29 éves, 205 centi magas center Körmenden mutatkozott be az első osztályban, majd megfordult a Zalaegerszegnél, az utóbbi hat szezont a Sopronnál töltötte, amelynél évekig alapembernek számított, és a válogatottnak is tagja volt. A két igazolással ugyan szakított a klub az eddigi alapelvvel, miszerint (egy külföldi mellett) csak nyíregyházi játékosokat foglalkoztat, ám kétségtelen, hogy az új játékosokkal kiegészülve nagyobb eséllyel veheti fel a versenyt a második vonal jelentősen megerősödött mezőnyében. Lekli József személyében visszatérő is van a Blue Sharksnál, igaz, ő már nem játékosként, hanem edzőként segíti a nyíregyházi klubot. A harmincegy éves szakember két éve épp innen igazolt a Falcóhoz, amelynél befejezte a játékoskarrierjét, azóta a Vasasnál edzősködött.

Örömmel tért haza

– Januárban a feleségem jó munkát kapott Nyírbátorban, emiatt ő a kislányunkkal együtt már akkor hazaköltözött. Én az utóbbi hónapokban ingáztam, hiszen Budapesten dolgoztam még, de ez hosszú távon nem lett volna megoldható. Egyébként is szeretek itthon lenni, kényelmesebb itt élni – mondta Lekli József, aki bár a fővárosban kiváló körülmények között dolgozhatott, nem bánja a váltást. – A Vasas Akadémia az ország egyik, ha nem a legjobb utánpótlásműhelye. Nagyon jó szakemberekkel dolgozhattam együtt, sokat is tanultam tőlük, de itt is minden adott a színvonalas munkához, bízom benne, hogy a megszerzett tudást kamatoztatom majd.

A korábbi nyíregyházi kedvenc tehát jó ajánlólevéllel érkezik, (nem csak emiatt) természetesen tárt karokkal várta őt a vezetőség, helyet kapott a szakmai stábban.

– Sitku Ernőék már tavaly megkerestek, örültem neki, hogy most is szívesen fogadtak. A Vasasnál belekóstolhattam a felnőtt kosárlabdába, illetve a B-csoportos együttes mellett az U18-cal és az U20-szal is foglalkoztam, ami nagyon közel van már a felnőtthöz. Nyíregyházán az U16-osokat Scheiber Józseffel közösen edzem majd, valamint a felnőttcsapatnál is besegítek. A Kék Cápák kerete tehát majdnem kész van, teljes egészében azonban még egy ideig nem készülhetnek együtt.

Néhányukra várni kell

Az U20-as válogatottal Eb-t megjárt Fazekas Csaba néhány nap pihenőt kapott, Sitku Márton jelenleg az U18-as nemzeti csapattal szerepel kontinensviadalon, ő is csak két hét múlva kapcsolódik be a munkába.

Mokánszki Máté a 3×3-as Európa-bajnokság miatt hagyja majd el egy időre a csapatot: a héten Lekli József edzővel együtt selejtezőre utazik Szolnokra, majd szeptemberben a debreceni rendezésű Eb-n is ott lesz. Siska János elmondása szerint várható egy légiós érkezése, az ő kiválasztása folyamatban van még, valamint a szakmai stáb a junior csapatból is megnéz egy-két fiatalt, hogy beépíthető-e a keretbe.

Sitkuék rossz helyzetben

A magyar fiú U18-as válogatott 88–69-es vereséget szenvedett az immáron négy győzelemmel hibátlanul álló Észtországtól a szkopjei B-divíziós Európa-bajnokságon. A mieink egy negyed kivételével (a második tíz perc 18–18 lett) az összes játékrészben alulmaradtak, a baltiak magabiztosan nyerték meg a meccset. A Blue Sharks játékosa, Sitku Márton közel kilenc perc alatt három pontot dobott és ugyanennyi lepattanót szerzett.

A magyar csapat 2–2-vel áll a csoportkörben, már csak matematikai esélye van arra, hogy a negyeddöntőbe verekedje magát, ezzel esélye maradjon a feljutást jelentő három hely valamelyikének megszerzésére. Forray Gábor csapata szerdán Belgiummal találkozik még.

MK



További hírek a Sport kategóriából






hirdetés